ahogy a mamám hívja, ma először vettem a bátorságot hozzá, hogy megnézzem. hihetetlen. már-már nem is látom őket (hupsz, a plafon).
viszont tény, hogy határozottabban jobban vagyok, már nem fáj, ha nevetek. és az sem, ha tüsszentek. micsoda megkönnyebbülés! és, amióta nem fáj annyira, azóta bezzeg senki sem töri magát, hogy megnevetessen, ez is csak addig volt jó móka, amíg a hasamat fogva sikítottam, hogy "ne nevetess, mert fááj!"
tapintatos hozzámtartozók.

azt hiszem, ma volt a fordulópont - rozit nem szippantottam fel a porszívóval. hogyan is tehettem volna!? egy ilyen kaliberű személyiséget!?!
rozi civilben kaszáspók, hivatása a pókfóbiám megtestesítése. igazából nem is fóbia, csak nem szeretem, ha soklábú izék egy légtérbe vannak velem zárva (emlősök, hüllők és kétéltűek kivételével).. illetve ezt se bánnám, ha valaki garantálná, hogy ott maradnak, ahol vannak. mozdulatlan (netán döglött) ízeltlábúak jöhetnek. (a pók ízeltlábú? ugye nem??)
szóval rozi. bölcs, megfontolt, szorgalmas, bár nem egy stratéga, még semmit nem láttam a hálójában; viszont a kritériumnak eleget tesz, miszerint mozdulatlanul gubbaszt a radiátor és az asztal között (reggelenként tartok szemlézést, és este is azért csak oda-oda pillantok, UGYE minden rendben van?).
és íme, együtt élek egy pókkal.

van valakinél egy csótány?

talán senkinek sem árulok el nagy titkot, ha frappáns summázatként annyit mondok, szar. ha kevésbé szeretnék frappáns lenni, annyit mondanék, elég szar, de van rosszabb is.
maga az eljárás tényleg nem vészes, aki gyakran hánytatja magát vagy szeret hányni, azoknak bátran merem ajánlani.

az ember szájába egy kis formatervezett hengert tesznek, erre kell ráharapni, és a hengeren át dugják le az ember torkán a csövet. itt jegyezném meg, hogy ez a henger, amilyen egyszerű, annyira nagyszerű - teljesen lehetetlenné tesz bármiféle ellenállást (úgymint "megharaplak, te szemét", "csöveket dugdosol a torkomba? leharapom!", stb.), ráadásul némi pszichés támogatást is nyújt, mert az emberben azt az érzést kelti, ő mégis ellenáll (harap). hasznos.

majd megkérik az embert, nyeljen egy nagyot, ennél a pontnál fontos, hogy csak egy kis időre, de higgyük el, hogy mi ezt szeretnénk, hogy ez nekünk jó. ha sikerül, és a cső gond nélkül siklik tova a gyomrunk felé, az orvos megkönnyebbült arccal, dícsérő szavak közepette törölgeti homlokáról a verejtéket (higgyük el, neki is szar!). közben úgy érezzük magunkat, mint akit éppen tükröznek.
nem kell megijedni, az ember ilyenkor érzi, ahogy a cső halad az emésztőrendszerében, hirtelen világossá válnak a biosz könyv homályos ábrái, a kanyargó izékről, amik az ember belsejében vannak ("állítólag"), és tényleg. és csak akkor öklendezik az ember, amikor érzi, a cső nekiütközött a gyomorfalának. az valóban kellemetlen. kicsit olyan, mint az alien-ben, az emberből kinyúlik vmi, szegény szigurni vívör, szar lehetett neki is.
egy darabig néztem én is a monitort, amin persze csak rózsaszín nyálkatömeget láttam, pont olyan, mint a tévében, aztán annyira rosszul kezdtem lenni, nem a látványtól, hanem a hányinger, hogy inkább becsuktam a szemem és arra koncentráltam, ez nekem jó és mindjárt vége. ja, és miért jó az éhgyomor? amiért a beöntés: nem kell félni semmi katasztrófától. az ember a nyálát hányja.

hát, nagyjából ennyi. kifelé már nem olyan gáz, az ember örül, mert hirtelen elérhető távolságba kerül a vizsgálat vége, és már mindjárt kint van, mindjárt kint van, ezt mire 7x elmondja magában, már kint is van. de nem számoltam..

enyhe nyugdíjjas tempóra kapcsoltam a napokban, csak üldögélek komótosan, olvasgatok és nézek ki az arcomból, ez fáj a legkevésbé. néha már úgy érzem magam, mint egy fa. ha annyi ideig élnék, mint egy fa, akkor ez biztosan nem is zavarna.
szóval, igen. fogták, és egy pöttöm lyukon keresztül egészen egyszerűen ki rántották-szippantották az epehólyagom, kövestül, mindenestül. csak semmi cicó. és belegondolok, immár egy szervvel kevesebbel élek e világban, mint a többi ember; belsőséghátrány. vajon mi kerül majd a helyére? benövi majd valamely másik szervem az ott keletkezett űrt, mint gaz a kivágott fa helyét? (tényleg letapadtam ezen a fa-témán..)
hm.
így hirtelenjében nem is tudom, melyik szervemből kérnék oda még - egy kis plusz máj mondjuk biztos nem ártana, vagy egy nagyobb tüdő (a dohányosok álma!). esetleg odafejlődhetne egy új, eddig ismeretlen szerv? például egy agytörzs, hogy a testem működését fenntartó agysejtek ne a fejemben foglalják a helyet. vagy nőhetne oda egy fül, és akkor hallhatnám, hogy hogyan emészt a gyomrom?
(várom a javaslatokat!)

az egészben amúgy csak arra voltam kiváncsi, milyen az altatás. hogy álmodok-e, például (nem.), vagy ellen tudok-e állni az altatásnak, hogy márpedig én nem alszom (nem.). a nővérke (miközben az ember mesztelenül fekszik a műtőasztalon, vmi lepedővel letakarva, kissé alázó pozitúrában /széttett lábakkal, lerögzítve, széttárt karokkal, az egyiken időnként összeszorul a vérnyomásmérő, a másikba meg folyik az infúzió/), gondolom begyakorolt, mindenesetre igen (sikeres) hatásvadász mondattal közli, "szép álmokat...!", látom, ahogy benyomja az erembe a fecskendő tartalmát, érzem, amint zsibbad a karom, aztán a mellkasom, kicsit beszédülök, és csak egy pillanatra, csak egy piciny pillanatra lehúnyom a szemem... hát, ennyi volt. aludtam. (amiért nagyon hálás vagyok, az előkészületek után, akart a halál ébren lenni műtét közben!!)
és szerencse, hogy felébredtem. és éltem, ez nem volt vitás (fájt). poén.

még emésztenem kell az élményeket.
ja, a kövek (megvannak, ott tartom őket a pohárkában a könyvespolcon, ha jön valaki látogatóba, majd megkérdem, hozhatok egy kis teát, süteményt? olvastad ezt a szenzációs könyvet? várj, itt van valahol a polcon... ja, ezt kaptam a szülinapomra, nem cukikamukika ez a porfogó mütyűrtartógiccs? ja, fogd csak, ezek a köveim...), néhány nagy, zöld, bevallom, enyhén gusztustalan, de annál érdekesebb képződmény, szépen lecsiszoltak, és összességében kiégethető zöldes-sárgás gyúrma hatást keltenek, továbbá néhány apró (de veszélyes!) valami, büszkén mondhatom, ezeket zsenge éveim alatt termeltem, egyes egyedül, és még csak nem is pacaltpörköltön éltem.

azon töprengtem, ha nem számolok tényleges tragédiával (pl. rák), mi mindent operálhatnak még ki belőlem. például megvan még a vakbelem! sőt, a manduláim is! brrr. egy biztos: nem akarok (hivatalos minőségében) orvost látni egy darabig. nem is értem azokat a nőket, akik önként (!) és dalolva (értsd: ezért még fizetnek is!!!) mennek magukat megműttetni. ez fáááj!

najó. egyelőre ennyit erről. van még valami diéta dolog, amit tartanom kéne, de persze mindenki mást mond, hát majd csak rájövök, nekem mit nem lehet.. alig várom már, hogy bedobhassak egy extra bigmac menüt!!:-)

Most néztük meg ***val a Gigi-t. rémlik, mintha láttam volna, de akkor vajon miért nem emlékeztem rá? Tutira, mert a tcm-en láttam, angolul.. úgy azért más. Tutira a felét se értettem:) ja, jó volt. csak fasz tudja, miért fakadnak dalra 10 percenként? És miért olyan hosszan!? És akkor legalább miért nem szteppelnek hozzá???!!

Tök jó lenne, ha az ember, ha támadna jártában-keltében mondanivalója, csak hopp, dalrafakadna, és körbetekerődzne egy villanyoszlop körül, és mindenki csak úgy dalolna az utcán, amikor neki jólesik, és ez lenne a világ legtermészetesebb dolga... hm. VAJON miért nincs ez így???

*szegény Gigi. nem is tudja, hogy magyarul a neve kísértetiesen hasonlít egy gusztustalan kis kártevőre, ami a gersli között bújik meg, ezért nem kapok a nagymamámtól paradicsomlevest gerslivel, mert egyszer ott voltak a kis rohadékok a zacskó alján, a kis tetvedékek, vajon tudja-e Gigi, hogy a neve majdnem pont úgy hangzik, mint az, hogy zsizsik???

uhh. ütős reggel. tegnap hirtelen felindultságból rábeszéltem woodyt, hogy menjen már le a boltba, és ugyan hozzon már egy üveg bacardit meg koktélcseresznyét, hogy ihassak egy mojitot; ilyet még sosem csináltam, mármint hogy itthon koktélozzam, de jött az ötlet, a gigászi cserép menta meg úgyis ott áll az ablakban, hát miért ne!? (azt inkább nem ecsetelném ezúttal, hogy kb. a fél vagyonunk ráment a cuccra, azt hiszem, a hónap hátralevő részében mojitot és napfényt fogunk enni..)
még cukorszirupot is sikerült kotyvasztanom.
a vége az lett, hogy kissé meglódult az üveg, az egész kotyvaléknak szesz íze volt, hát akkor bele még egy kis mentát és cukrot... szóval addig ügyeskedtem, amíg ihatóvá nem vált, majd woody közölte, ő ezt inkább nem issza meg, mert akkor rögtön bealszik.. ehhez képest azonnal bealudt, amikor elkezdtük nézni a helyszínelők legújabb évadját. én meg legyűrtem a 2 molyírtómat, de legalább jó hideg volt, és tovább lehetett higítani, ha az ember leivott belőle... szóval végülis nem volt rossz, csak úgy berúgtam tőle, hogy magamban vihogtam a reklámszünetek alatt. de, ahogy most körbenézek itt a lakásban, legalább nem tettem kárt semmiben:-)
most már csak azt kell kidolgozni, hogyan szedem magam össze a mai naphoz. (nem lehetne ma olyat csinálni, hogy én titokban alszom???)

ami ez esetben egy jókora adag forraltborból fog állani, és némi szellemi táplálékból (a 24, nyaralás miatt kihagyott részeit nézzük woodyval, dvd-ről illetve a gépén - ott legalább rá lehet közben gyújtani!!), és -remélem!- gond nélkül bevágom a szunyát ezek után.
mmmm.

bár továbbra is bűntudat gyötör, hogy belesüppedek a bunkók és olvasatlanok kénszagú bugyrába, de micsináljak, ha annyi erőm van, mit egy fűszálnak; fogjuk rá az időjárásra. ha talán odakészíteném a könyvet (a telepakolt) éjjeliszekrényemre (amin nincs olvasólámpa?! ahh! a romlás diszkrét megnyílvánulásai!), talán gyakrabban jutna eszembe, hogy olvassak, így gyakrabban jutna eszembe, hogy "áh, majd holnap!", vagyis gyakrabban törne fel bennem a már említett kínzó bűntudat, s talán elérné azt a szintet, hogy ne érje meg ezzel együtt élni? kipróbálom. talán majd ha már a könyv címét sem lehet elolvasni (pedig jó vastag fekete-betűs!) a rárakódott portól, kellően elszégyellem magam.
szurk-szurk.

addigis bacchus tiszteletére nekilátok.
üdv, még jelentkezem!

üdv!

Ma kissé depressziósan indult a napom, de szerencsére a 2kor főzött kávétól feléledtem, így kidzsuváztam a konyhát, a képeslapokat (ideiglenesen!!) levettem, letöröltem a csempéket, a pultokat (amiket előzőleg lepakoltam! Egy zsáknyi szemetet dobtam ki), egyedüli veszteségként talán a virgács-gyűjteményemet említeném, amit nagy ívben dobtam ki. Ha tudnád, mi volt a domesztosz törlőkendőn, amikor végighúztam a csempén! Fú. A tüdőmben mi lehet akkor!? mindegy.
ja, és levettem az ablakról azt az undorító alumínium rolót, ahhoz már tényleg nem volt gusztusom,  és helyette fellógattam egy lepedőt... jól néz ki... az egész olyan, mint vmi műterem. de biztos, csak az én fantáziám ilyen élénk:) (és mindenki más azt mondaná erre, lepukkant munkásszálló-fíling).
ja és kidobtam a teák nagy részét. nem kár értük, lejárt csipkebogyótea és citromos-mézes gyömbértea maradványok.. viszont a kardamomos teát elfelejtettem hazahozni, de majd ha jössz, addigra szerzek újat!:)
holnap viszem beadni a pólókat a szigetre árusításra (artshop). izgibizgi.
amúgy semmi újság, az imént kb. 20 percet töltöttem azzal, hogy le föl rohangálok a lakásban, egy szál cigi után kutatva, de az összes pótszálat is elszívtam már, mire őrjöngve felhívom woodyt, hogy elvittem MINDKÉT doboz ciginket, de rövid brénsztorming után rájöttünk, a hintaszék mellett van (mert "valaki" kivette a zsebéből és odahajította:)). úgyhogy most már nyugodt vagyok.

nem jó itthon. valamit tennem kell, hogy ez ne így legyen. pl. megmoshatnám a hajamat! meg vehetnék egy óriás zuhanyt ezután a nap után.
júj! tényleg! a gyöngy-szerzeményeim! fú, olyan halszemeket vettem, na majd megmutatom, ha tetszik, fűzök neked belőle vmit, gyönyörűek! tényleg, szétszortírozom őket. az amúgyis legalább olyan jó elfoglaltság, mint megfűzni egy láncot. meg láttam kint egy furcsa dolgot, olyan volt, mint egy drót mintás selyemmel bevonva, írtó jól nézett ki, de 10 euró volt, kell a fenének. azért ANNYIRA nem nézett ki jól... meg jól bespájzoltam fém halakból, kagylókból és teknősökből, na, majd ha hazajössz, válogatunk!:)

hm. megyek is. woody is megjött, be kell pótolnunk a kimaradt hősöket.
még jelentkezem.
üdv!

ne örülj. a kabócád NEM felismerhető, valami barnaság a sötétlila pólón, ha nagyon akarom, csótány, de inkább csak egy folt. esetleg ráírhatom, hogy más is felismerje...!?:)
pl. ezt a szöveget (magritte nyomán): 'Ez nem csótány.' (Leci n'est pas une pipe.)

asszem ma kidobom azt a bizonyos 4 csokor virágot. már lassan elkomposztálódott.

ma takarítok. hogy szép lakásba érjünk haza. csak tudnám, ki fogja kivasalni azt a 400 inget? de most már legalább, kicserélhetem a vasalódeszka huzatot, mivel több festett-pólót nem vasalok, úgyhogy szabad az út. dejó..

na, megyek, fotózni azokat a pólókat. jelentkezem. üdv!

Nah, kicsit elszundiztam, elaludtam a columbo kezdését, de szerencsére láttam:) a lényeg, hogy kivasaltam, most mosom.

És mostantól meg izgulhatok azon, megérkezik-e, nem kavarják-e el a postán (ha pl. nincs otthon senki átvenni??), és a lényeg, hogy tetszik-e majd?? remélem, nem találod giccsesnek... ja és jelezném, hiába az órás kabócatanulmányozás, nem tudok kabócát rajzolni!!!:) és ha tudnád, mennyi undorító nyalánkságot kellett végignézzek, miközben a kabócáról kerestem képet... kabóca szemüvegen, kabóca egészen közelről, kabóca szelvényei, csáprágója és egyebek. uhh...:) kezdek örülni a hangyáimnak:) (akiket mellesleg úgy tűnik, sikerült kiírtani)

ja ne aggódj, borítékot vettem (a postáskisasszony díjjazta a bizalmamat iránta, és meggyőzött, hogy jó lesz a pufiboríték), holnap fel is adom. izgibizgi:)

szóval akkor holnap még egyeztessünk pólókiválasztás-ügyben, hétfőn utazom, nem tudom, hogy-s-mint fogok tudni kommunikálni, posta-postával tuti. legalább lesz ürügyem elmenni minden nap a posta épületébe:)) ahh, nincs is annál szebb épület!:)))

najó. megyek. kialszom a jó öreg domit. (domestos)
üdv!

pá-pá agysejtek, viszlát, öröm volt megismerni benneteket.
egyhamar nem festek pólót, az tuti:-)

levél megjött! finn-dizájn csúcs. címzettnek felolvastam, nagyot nézett az icipici pókon:)) most rohannom kell, flow-csírák csíráznak, muszáj készen legyek wasárnapra, és most végre nyugi van (bár alvás nincs).
majd este beszélünk!
üdv!:)

jencim, miután tegnap beszéltünk, bementem megnézni, woody micsinál, és utána kész, semmi, nem emlékszem... rémlik, hogy kicsit kényelmetlen volt keresztben feküdni az ágyon, meg hogy fázom, úgyhogy vadásztam magamnak egy paplant, de úgy elaludtam, hogy mostanáig. uhh. de jól esett:)
viszont hangyát nem írtottam, no majd ma. meg a pólókkal se haladtam, de majd ma. ja és a szokásos mosogatás... nem értem, nem csinálok semmit, mégis termelődik mosatlan.
tegnap megleptem woodyt egy kis rossmannos kimért gumicukorral, de úgy tűnik, az elmúlt fél évben ez csak nekem jutott az eszembe, mert ahogy beleharaptunk, reccsent is a fogunk rendesen, szóval nem tudom, mit kezdjek egy zacskónyi KŐKEMÉNY gumicukorral, áztassam tejbe??:) na mindegy. woody szerint repülőútra ideális lenne.
najó, most megyek, megkeresem a tettek mezejét, és rálépek, remélem, útközben néhány hangya is szembejön... pedig én tényleg szeretem a hangyákat! csak nem a lakásban, mert az azért ijesztő, amikor meglátsz egyet, jaj de kedves, aztán hopp, még egy, nahát, itt is van egy, és akkor rájössz, hogy hemzsegnek.

majd írj, hogy hogy sikerült a finn!
üdv!