Fater rögtön beindult a témán, és elénk tárta egyelőre csíra-állapotban lévő, mindezidáig kidolgozatlan, ámde kétség kívül paranoid szinezetű, némi rosszindulatot sem mellőző összeesküvés-elméletét, miszerint - idézem - : ezt direkt csinálja a köztévé.

Abba viszont ijesztő belegondolni, hogy senkinek sem tűnt fel, hogy ez a rajzfilm nem jó, (még csak nem is vicces) - nincs benne kedvesség, szeretet, útmutatás, érték. Csupán vagánynak ábrázolt iskolások, akik a "szerelemre" hivatkozva megtanítják a nézőt arra, hogyan kell ügyesen hazudni, és közben úgy tesznek, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga. Az epizódok végén szereplő "lebukások" következménye pedig egy cuppanós puszi a csukott szemű kislánytól.

Én tulajdonképpen szeretem Martha Stewartot. Idegesítő, lerúgomafejét, irritáló valaki, a tökéletes colgatemosolyával és mindenhez értő, giccses szakértelmével, de végülis annyi mindent köszönhetek neki, hogy megér egy posztot. 

Már nem is emlékszem pontosan, hogyan találkoztam először Martha Stewart nevével, annyi bizonyos, hogy meglehetősen nagy lemaradásban, mert mint kiderült, ismerőseim jelentős százaléka már ismerte, olvasta, és úgy beszélt róla, mint régi jóbarátról (?! wtf!?). (Ami ennél is döbbenetesebb volt, hogy a Harcosok Klubjában - amit előtte is már vagy 5x láttam - felfedeztem egy fél mondatot MS-ról, és nem értettem, ez egy eddig miért nem tűnt fel. Műveletlen paraszt vagyok.)

A lényeg, hogy végre megismertem Őt. Martha Stewart... már a neve is bizalomgerjesztő, megfontolt, nem feltűnő vagy különleges, nem is túl bonyolult, de kellően nehéz kiejteni, és enyhén konzervatív hatású ('Maarthhha'), de nem maradi.

És, ilyen maga az ember is: a tökéletes amerikai háziasszony prototípusa, mindenhez ért, mindent könnyedén elvégez, mindent kézben tart, ugyanakkor szerény, jó a humora, és szívesen megtanít bárkit a fortélyaira.

Hát nem imádnivaló!?

Szóval, mi is akkor a bajom MS-tal? Tulajdonképpen minden. Mert van abban valami irritáló, hogy valaki ennyire ért mindenhez, és úgy tesz, mintha ez minden különösebb erőfeszítés nélkül, természetes módon menne neki (mert ugye a 150 fős stábja nem mérvadó), miközben én, egyszerű földi halandó, még mosogatni sem tudok rendszeresen, nemhogy a vállfáimat csináldmagad csúszásgátló bársony bizbasszal tökéletesíteni egy eső áztatta vasárnap délelőtt, micsoda praktikus, cuki gondolat, hát nem nagyszerű??
Nem is értem. Biztosan bennem van a hiba. Egy szutyok vagyok, hogy nem rendezgetem nagyság szerinti sorrendbe a cipődobozaimat, és nem tüsténkedek nap-mint-nap négykézláb a szobák szegélyléceinek portalanítása közben. Pedig mindez oly egyszerű, és Martha mindig ott van velünk, személyesen segít nekünk, csupán mindent-megoldó CHECK-LISTjeit kell kinyomtatnunk, és az addig elképzelhetetlenül összetett feladatok egy szempillantás alatt egyszerű, bárki által kivitelezhető, szórakoztató, csudálatos napi rutinná válhatnak!
És igazából én vagyok a nyomorult szargombóc, hiszen nekem csak egy sima lakást kéne karban tartanom, míg Martha egy 3 emeletes családi házzal (+ kert + garázs + kutyaól + kocsi + madáretető + férj + gyerekek + éhező árvák + világbéke) birkózik meg könnyedén, gond nélkül, nap nap után (hála a Csudálatos Checklistjeinek!!!).

De, igazságtalan vagyok. Mert Martha azért van e világon, hogy SEGÍTSEN nekem - megcirógatja szutyokvagyszargombóc buksimat, és megmutatja, hogyan érhetem el én is mindezt, könnyedén, a gyerkőcökkel együtt, vidáman és nevetve, akár munka után, hazaérve, vagy napsütötte hétvégéken, a kertben hancúrozva, hogy azután a teljes élet részeként élvezhessem a nappalimba beáradó napsugarakat, amelyek áthatolva a saját magam által varrt függönyön, megtörve a hetente 4-szer kiporszívózott kanapémon, tovasuhanva az aznap összedobott könnyed őszi virágcsokron, összefonódva a konyhából beszivárgó édes, kardamomos-fahéjas körtés-habos, éppen sülő vanília-felfújt illatával, végül megcsillanjon a helyes gyöngydíszen, amit gyermekkel készítettünk, egy közös családi délutánon, a kandallóban ropogó tűz előtt, egy bögre házi készítésű forró csoki társaságában.

Tudom, hogy hihetetlen, de Marthaval mindez valóság lehet!!

És itt ülök, egy pesti bérház közepén, ahová csak akkor árad be a napsütés, ha elhiszem, ahol kertészkedni csak megfelelő mennyiségű tudatmódosító szer bevétele után lehet, és ahová hulla fáradtan érkezem, egész napos agyleszívó munka után, éhesen, fáradtan, óvodából szabadult, enyhén lestrapált gyermekkel az oldalamon.
És akkor leülök a gép elé, és itt van ez a Martha Stewart, aki szerint kéthetente rutinszerűen kéne lemosnom a wc-tartály hátulját. 

Miért is volnék ideges.

Miért is érezném magam egy bukott, kudarcot vallott háziasszonynak!?

És hogy-hogy nem, ilyenkor pont Martha Stewart az, aki inspirál a változásra. A már-már művi illusztrációk, a giccsesen csöpögő virágcsokrok és praktikus (sohanemfogom-megcsinálni) tippek lelket öntenek belém. Igaz, hogy mindössze 10 percre, de az a tíz perc erőt ad a mosogatáshoz és a szennyes összekészítéséhez. Nem fogom megcsinálni amit ír, de kedvet kapok tőle.
És ezért olvasom és látogatom az oldalát újra és újra, elnyomva a hányingert és minden bennem felgyülemlő ellenszenvet, mert vágyom valahol arra, hogy nekem is így nézzen ki az otthonom, hogy én is ilyen lehessek, ami persze képtelenség...
De a semminél talán mégiscsak több.

október 25-én a blogom rekordot döntött!

0, azaz nulla látogatója volt!:)
óóóó, jeee....

hamarosan érkezik egy bejegyzés Martha Stewartról, addig kérlek benneteket, ne türelmetlenkedjetek, a szerver alig bírja a rohamot...

üdv!

Nincs is annál csodálatosabb érzés, mint amikor az ember (vekker nélkül!!) felébred hajnali fél 6 körül, és aztán rájön, hogy minek. A következőképpen szokott ez történni:
- Hű, bzdmeg, elaludtam, már világosodik, basszus, mennyi az idő? (felkönyökölök) - ja, még oké, időben vagyok. milyen nap van ma? ööö... péntek.
JAAA péntek, zsír, szabadnap! Akkor még egy órácskát ráhúzok - és mindez alig tart néhány másodpercig, már újra édesdeden alszom.

Hát, igen. Az élet szép:) Az a legédesebb néhány másodperc, amíg az ember rájön, hogy ma nem kell felkelni... Ah!

Naszóval, ma is ilyen napom van. Persze, távol az ideálistól, mert aztán gyermeket így is el kellett dobni az óvodába, fél 9-kor ültem fel az ágyban, félholt-sápadtan, hogy basszus, gyermeket vinni kell, elkéstünk, kapkodás, idegeskedés... De, nem volt para, 9 körülre beértünk.

Viszont. Azóta gyakorlatilag nem csináltam semmit, ami a felettébb nyomasztó kategóriába tartozó vétkek sorát szaporítja. Adott egy nap, egy gyermekmentes nap, amikor kicsit ráncba szedhetném a lakást, én meg erre mit csinálok? Szundizom a kanapén, felváltva egy kis hírolvasással. Mentségemre legyen mondva, elég nehéz kávé nélkül életben maradnom, és csak mostanra győztem le a lustaságomat, és főztem egy jó erőset. Méreg erőset.

Lassan dél van. Lehet, hogy mégis belevágok a rendrakásba, ilyenkor mindig azt számolgatom, hogy tulajdonképpen még így is beleférnék az időbe, és mennyivel szebb az élet egy tiszta, csinos lakásban... De addig-addig lamentálok ezen, míg elérkezik a késő délután, és mennem kell gyermekért...
Valaki megdobhatna pár flow-csírával.

 nekem is van szemem, érzékelem én, hogy ez a narancsos fa elég czinkes, de be kell érnem ennyivel. majd legfeljebb sűrűn váltogatom a bőreimet.

azért ha vki tudja, hogyan kell archiválni a korábbi bejegyzéseket, szóljon. köszi.

 talán felesleges - legfőképpen pedig unalmas! - volna ecsetelnem, mi mindent csináltam az elmúlt évben, miért nem írtam, stb., a lényeg, hogy most megint rám jött a GM, és ez a késztetés nem akar szűnni.

blogom mottója is megváltozott (mert eddig nem is volt mottóm, hehe) - bejegyzéseimet tehetségtelen háziasszonyoknak ajánlom. hogy miért?

mert elkezdtem gasztroblogokat és - főként angol nyelvű - "p*na-magazinokat" (idézet woodytól) olvasni (hátha fellelkesedem), tele habos-mázos illusztrációkkal, pille-könnyű tanácsokkal, csupa derűvel, giccses életképekkel, guszta 3,5-óra-alatt-könnyedén-összedobod receptekkel, és tulajdonképpen az egész annyira irritáló, hogy fulladjanak meg.

mert én nem szoktam a napfényes kertemben grill-sütögetős partit adni a csajoknak dumcsizással egybekötött koktélozgatás mellett - mivel gangos a ház, a konyha csak reggel 7-kor lát napfényt, és mert a "csajok" is robotolnak, és örülök, ha a hűtőig el tudom magam vonszolni nagy ritkán egy sörért.
persze attól még szeretnék napfényes konyhát meg fűszernövényt az ablakomba. de a mentám is 2 napja döglött ki (ezúttal 4 napig bírta, minden jóindulatom ellenére), és a mosatlannak tulajdonképpen csak a fellelhető konyhai eszközök mennyisége szab határt... szóval ennyit az olvasottakról.

nyilván, ezt a blogot rajtam kívül csak én fogom olvasni, mivel én is azért olvasok életérzés-blogokat, hogy egy percre jobb legyen (amíg rá nem jövök, én mekkora tehetségtelen kontár vagyok), és ki akar olvasni odakozmált pirítósról? meg diadalként elkönyvelt lecsóról? meg a hét teljesítményéről, miszerint sikerült egymás után kétszer egyenesen a szennyes kosárba dobni a levetett ruhát?

na ugye.

ennyit bevezetésképpen.

megyek nyújtózni egyet a 24 előtt. gyümölcs nincs, pedig ölni tudnék egy szaftos barackért. marad hát a kefír.

üdv!

 Kedves Olvasóim!

Nemsokára visszatérek. Addig kis türelmet kérek.

Üdv!

szeretlek m1!

üdv!
egy biztos beugró-nézôtök

nem szokásom, hogy mások blogjait olvassam (kivétel, természetesen, ki más volna, mint a csajom), de tegnap megtettem. egyik blogról kavarodtam át a másikra, jobbnál jobbakra.

és felidegesített.

hogy jön valaki ahhoz, hogy ilyen szórakoztató legyen!? bakker, még én is kuncogtam a bejegyzéseken! felháborító. de tényleg. (csajom, befogod, a tiéd az egyik ilyen blog...)

úgyhogy abba is hagytam az olvasást, és egy idôre tényleg leteszek a blogolásról. lehetetlenség "megmaradni a piacon", és -némi önkritikát gyakorolva- be kell ismernem, sôt bíztatni szeretném ezzel a Kedves Olvasót: olvassa mások blogjait, minôségi munkák. amúgyis, beindultam munkafronton, nincs is idôm irogatni (jó szöveg, mi? de, hadd legyen nekem is némi vigaszom/mentségem...).

na mindegy. íme, az értelmetlen bejegyzések újabb példája. de ígérem, most már befogom, de tényleg:)

behalt a blogom. nincs mese. kinyiffantottam.

vigasztal a tudat, hogy bármikor újraéleszthetem.

kellenének izgis témák, egy kis kommentezés, valami. persze, tudom, tudom, megint mást akarok dolgoztatni... de most komolyan: szívesen írnék közérdekû témákról, de, tulajdonképpen, mi érdekli az embereket? vér, szex, horoszkóp. egyik sem az erôsségem. egyéb ötlet?