Fater rögtön beindult a témán, és elénk tárta egyelőre csíra-állapotban lévő, mindezidáig kidolgozatlan, ámde kétség kívül paranoid szinezetű, némi rosszindulatot sem mellőző összeesküvés-elméletét, miszerint - idézem - : ezt direkt csinálja a köztévé.

Lehet benne valami, gondoltam, mert ez még mindig jobb, mint, hogy talán véletlenül adják ezt a szart. 
 
Marci. Barátságosnak tűnő rajzfilm gyerekeknek. Bizalommal ülünk le a tévé elé, hiszen ez mégis csak a közszolgálati televízió gyerekeknek szánt műsora, meseidőben, Esti mese címen, és nem a Cartoon Network fika-poénokkal teletömött hányós-böfögős csontvázai, vagy az Animax repülve-rúgó, pengeforgató csodaharcosai. Nem, ez a békés, nyugodalmas, ártalmatlan m2 esti meséje, gondosan átszitált tartalommal, a gyermek egészséges lelki fejlődését szem előtt tartó csatorna kínálatába tartozó, szakemberek által jóváhagyott műsora. A Tv Maci is ezt nézi, szóval a marketinggel nincs baj.
 
Az első rész azzal indít, hogy a kisiskolás Marci nagypapája alaposan bepálinkázik, hogy a haver tatával zúzzon otthon, mivel a háziak elutaztak. Mattrészeg nagypapa. Remek. Lopva gyermekre nézek, aki izgalommal lesi, miről is akar szólni ez az egész, és megnyugszom, hogy egy szót sem ért belőle. 
Ahogy a sorozat bontakozik, kiderül, Marci egy csukott szemű lányba szerelmes (hivatalosan egy kínai osztálytársnőjébe), akinek a kedvéért még hazudni is képes. Sőt, mindenféle fondorlatot latba vet, hogy a kegyeit elnyerje.
Ezt biztos ilyen kedves-romantikus motívumnak szánták az alkotók, de inkább csak hülyének nézik a gyerekeket. A készítők ugyanis következetesen, több részen keresztül arra fűzik fel a cselekményt, hogy Marci hazudik, vagy hazudni kénytelen, és itt jön a poén: ez így rendben is van! 
A morális tanulságnak szánt csattanó ugyanis soha nem arra épül, hogy tulajdonképpen nem kéne hazudni/füllenteni/csalni, mert az nem helyes, hanem arra, hogy ez többé-kevésbé működik, végeredményben beválik, és a következményeket végülis meg lehet úszni, nagyobb szívás nélkül. És még a csajnak is tetszenek Marci próbálkozásai!
 
Én elhiszem, hogy ebben a korban gyakori, hogy a gyerekek kisebb hazugságokkal vagy más, egyébként ártalmatlan "praktikákkal" próbálkoznak sokszor, de felháborító, hogy esti mese címén a gyerekeket abban erősítik meg, hogy ez így belefér. Nem, basszameg, nem fér bele! Ne mutassuk már meg a gyereknek, hogy hogyan kell a szülei/tanárai/barátai háta mögött hazudozni és csalni, mások érzelmeit manipulálni (amire kell, arra úgyis rájönnek maguktól).. Szánalmas, hogy ennyire becsülik a gyerekeket (hiszen ebből az következik, nem tudnak ennél jobbat kitalálni), és felháborító, hogy azt az üzenetet közvetítik, hogy mások manipulálásával és becsapásával célt lehet érni. Nem egyszer a szülők is hazudnak (pl. anyuka, aki "fogyókúrázik", a háta mögött dugdos egy nagy tál tortát... vagy a nagypapa azt hazudja, hogy elutazott, stb.).
Egy-egy rész végén tanulság címszó alatt pedig csak abban erősítenek meg, hogy végtére is Marci jól járt azzal, hogy "próbálkozott" - lehet, hogy lebukott, esetleg megszídták, de máskülönben nem tudta volna elnyerni szíve választottjának figyelmét és megbecsülését. Hát van ennél jutalmazóbb értékű végszó?!
Mindez persze szép, színes, a figyelmet felkeltő és megtartó, jól kidolgozott figurákkal, találó szinkronnal és kellemes zenével nem csak fogyasztható, de kívánatos formában kerül a gyerekek elé. A tartalom, a "mondanivaló" pedig észrevétlenül belesüpped a kicsi fejekbe. Nem feltűnően, nem ordítóan-agresszíven, hanem finom, láthatatlan módon.
 
És nem értem, a köztévé hogyan nyúlhatott ennyire mellé. Gondolom, megvettek néhány francia rajzfilmet (pl. Caillou, A mikulástanonc, amik egyébként tényleg kedves és jó mesék), a Marci pedig "becsúszott". 

Abba viszont ijesztő belegondolni, hogy senkinek sem tűnt fel, hogy ez a rajzfilm nem jó, (még csak nem is vicces) - nincs benne kedvesség, szeretet, útmutatás, érték. Csupán vagánynak ábrázolt iskolások, akik a "szerelemre" hivatkozva megtanítják a nézőt arra, hogyan kell ügyesen hazudni, és közben úgy tesznek, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga. Az epizódok végén szereplő "lebukások" következménye pedig egy cuppanós puszi a csukott szemű kislánytól.

A bejegyzés trackback címe:

https://brillo.blog.hu/api/trackback/id/tr871733189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tippan 2010.02.07. 14:10:10

Ó, rengeteg ilyen van.
Amitől aktuálisan feláll a szőr a hátamon, az a kinder pingui reklám, ahol szintén hazudni tanítják a gyerekeket.
Az erkölcsöt pedig rombolni kell.
Gondolom ez a hozzáállás.
Szomorú.
Örülök viszont annak, hogy vannak még mások is, akiket ez zavar.
Tippan

flamer 2010.02.07. 14:20:37

Azt javaslom, hogy akkor a magyar népmeséktől (meg a Magyar népmeséktől) is tartsd távol magad, mert ott is szoktak hazudni a főhösök, aztán még rendben is van.
Meg úgy általában a világtól.

reccs 2010.02.07. 14:21:44

@tippan:
Az erkölcsöt pedig rombolni kell.

Nem vagy normális.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.02.07. 14:25:25

A kedves szerzőnek megnyugtatásul írom le, hogy a gyerekek többnyire az otthoni minta alapján fejlődnek ki és a tv csak szórakoztatásul szolgál, ha elegendő mértékben van a csemetével foglalkozva.
Ha nincs figyelve a gyerekre, a monoszkóp is félre tudja vinni....

nézz · http://www.ejatekok.com/ 2010.02.07. 14:27:35

A férfiak mindenfélét összehazudnak, csak, hogy megkapják nőt :)

Wild Colonial Boy 2010.02.07. 14:32:00

A magyar népmesék tényleg nagyon durvák ilyen szempontból, nagyon gyakran a főhős egy negatív figura, akinek szerencséje van és mindenkit átver - és ott is ez pozitívumnak van beállítva.

phaszfej 2010.02.07. 14:36:30

nem a hazugsággal és a hazudozással van a gond, hanem azzal, aki beszopja

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2010.02.07. 14:37:53

nem az most az aktuális korszellem üzenete, hogy erkölcs az nincs is?

nocommento 2010.02.07. 15:07:31

Ez valóban felnőtteknek való rajzfilm (mi jókat rötyögünk rajta). Szerencsére a gyerekeket már nem érdekli, a Caillout várják.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.02.07. 15:08:23

@endike: Azt mondják, az erkölcs minden esetben az alkalom hiánya...:-)

Meklén és Tamara 2010.02.07. 15:10:35

most a cartoon network-kal mi a gond?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.02.08. 10:16:50

Kétgyerekes apukaként mondom: ez egy paranoiás baromság.

fric 2010.06.08. 09:48:45

Ez a bejegyzés marhaság. Ha kicsit is figyeltél volna a Marcira, nem írnál ilyeneket. Pl. a végén rájön hogy nem érdemes hazudni stb...
süti beállítások módosítása