Nincs is annál csodálatosabb érzés, mint amikor az ember (vekker nélkül!!) felébred hajnali fél 6 körül, és aztán rájön, hogy minek. A következőképpen szokott ez történni:
- Hű, bzdmeg, elaludtam, már világosodik, basszus, mennyi az idő? (felkönyökölök) - ja, még oké, időben vagyok. milyen nap van ma? ööö... péntek.
JAAA péntek, zsír, szabadnap! Akkor még egy órácskát ráhúzok - és mindez alig tart néhány másodpercig, már újra édesdeden alszom.

Hát, igen. Az élet szép:) Az a legédesebb néhány másodperc, amíg az ember rájön, hogy ma nem kell felkelni... Ah!

Naszóval, ma is ilyen napom van. Persze, távol az ideálistól, mert aztán gyermeket így is el kellett dobni az óvodába, fél 9-kor ültem fel az ágyban, félholt-sápadtan, hogy basszus, gyermeket vinni kell, elkéstünk, kapkodás, idegeskedés... De, nem volt para, 9 körülre beértünk.

Viszont. Azóta gyakorlatilag nem csináltam semmit, ami a felettébb nyomasztó kategóriába tartozó vétkek sorát szaporítja. Adott egy nap, egy gyermekmentes nap, amikor kicsit ráncba szedhetném a lakást, én meg erre mit csinálok? Szundizom a kanapén, felváltva egy kis hírolvasással. Mentségemre legyen mondva, elég nehéz kávé nélkül életben maradnom, és csak mostanra győztem le a lustaságomat, és főztem egy jó erőset. Méreg erőset.

Lassan dél van. Lehet, hogy mégis belevágok a rendrakásba, ilyenkor mindig azt számolgatom, hogy tulajdonképpen még így is beleférnék az időbe, és mennyivel szebb az élet egy tiszta, csinos lakásban... De addig-addig lamentálok ezen, míg elérkezik a késő délután, és mennem kell gyermekért...
Valaki megdobhatna pár flow-csírával.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.