Én tulajdonképpen szeretem Martha Stewartot. Idegesítő, lerúgomafejét, irritáló valaki, a tökéletes colgatemosolyával és mindenhez értő, giccses szakértelmével, de végülis annyi mindent köszönhetek neki, hogy megér egy posztot. 

Már nem is emlékszem pontosan, hogyan találkoztam először Martha Stewart nevével, annyi bizonyos, hogy meglehetősen nagy lemaradásban, mert mint kiderült, ismerőseim jelentős százaléka már ismerte, olvasta, és úgy beszélt róla, mint régi jóbarátról (?! wtf!?). (Ami ennél is döbbenetesebb volt, hogy a Harcosok Klubjában - amit előtte is már vagy 5x láttam - felfedeztem egy fél mondatot MS-ról, és nem értettem, ez egy eddig miért nem tűnt fel. Műveletlen paraszt vagyok.)

A lényeg, hogy végre megismertem Őt. Martha Stewart... már a neve is bizalomgerjesztő, megfontolt, nem feltűnő vagy különleges, nem is túl bonyolult, de kellően nehéz kiejteni, és enyhén konzervatív hatású ('Maarthhha'), de nem maradi.

És, ilyen maga az ember is: a tökéletes amerikai háziasszony prototípusa, mindenhez ért, mindent könnyedén elvégez, mindent kézben tart, ugyanakkor szerény, jó a humora, és szívesen megtanít bárkit a fortélyaira.

Hát nem imádnivaló!?

Szóval, mi is akkor a bajom MS-tal? Tulajdonképpen minden. Mert van abban valami irritáló, hogy valaki ennyire ért mindenhez, és úgy tesz, mintha ez minden különösebb erőfeszítés nélkül, természetes módon menne neki (mert ugye a 150 fős stábja nem mérvadó), miközben én, egyszerű földi halandó, még mosogatni sem tudok rendszeresen, nemhogy a vállfáimat csináldmagad csúszásgátló bársony bizbasszal tökéletesíteni egy eső áztatta vasárnap délelőtt, micsoda praktikus, cuki gondolat, hát nem nagyszerű??
Nem is értem. Biztosan bennem van a hiba. Egy szutyok vagyok, hogy nem rendezgetem nagyság szerinti sorrendbe a cipődobozaimat, és nem tüsténkedek nap-mint-nap négykézláb a szobák szegélyléceinek portalanítása közben. Pedig mindez oly egyszerű, és Martha mindig ott van velünk, személyesen segít nekünk, csupán mindent-megoldó CHECK-LISTjeit kell kinyomtatnunk, és az addig elképzelhetetlenül összetett feladatok egy szempillantás alatt egyszerű, bárki által kivitelezhető, szórakoztató, csudálatos napi rutinná válhatnak!
És igazából én vagyok a nyomorult szargombóc, hiszen nekem csak egy sima lakást kéne karban tartanom, míg Martha egy 3 emeletes családi házzal (+ kert + garázs + kutyaól + kocsi + madáretető + férj + gyerekek + éhező árvák + világbéke) birkózik meg könnyedén, gond nélkül, nap nap után (hála a Csudálatos Checklistjeinek!!!).

De, igazságtalan vagyok. Mert Martha azért van e világon, hogy SEGÍTSEN nekem - megcirógatja szutyokvagyszargombóc buksimat, és megmutatja, hogyan érhetem el én is mindezt, könnyedén, a gyerkőcökkel együtt, vidáman és nevetve, akár munka után, hazaérve, vagy napsütötte hétvégéken, a kertben hancúrozva, hogy azután a teljes élet részeként élvezhessem a nappalimba beáradó napsugarakat, amelyek áthatolva a saját magam által varrt függönyön, megtörve a hetente 4-szer kiporszívózott kanapémon, tovasuhanva az aznap összedobott könnyed őszi virágcsokron, összefonódva a konyhából beszivárgó édes, kardamomos-fahéjas körtés-habos, éppen sülő vanília-felfújt illatával, végül megcsillanjon a helyes gyöngydíszen, amit gyermekkel készítettünk, egy közös családi délutánon, a kandallóban ropogó tűz előtt, egy bögre házi készítésű forró csoki társaságában.

Tudom, hogy hihetetlen, de Marthaval mindez valóság lehet!!

És itt ülök, egy pesti bérház közepén, ahová csak akkor árad be a napsütés, ha elhiszem, ahol kertészkedni csak megfelelő mennyiségű tudatmódosító szer bevétele után lehet, és ahová hulla fáradtan érkezem, egész napos agyleszívó munka után, éhesen, fáradtan, óvodából szabadult, enyhén lestrapált gyermekkel az oldalamon.
És akkor leülök a gép elé, és itt van ez a Martha Stewart, aki szerint kéthetente rutinszerűen kéne lemosnom a wc-tartály hátulját. 

Miért is volnék ideges.

Miért is érezném magam egy bukott, kudarcot vallott háziasszonynak!?

És hogy-hogy nem, ilyenkor pont Martha Stewart az, aki inspirál a változásra. A már-már művi illusztrációk, a giccsesen csöpögő virágcsokrok és praktikus (sohanemfogom-megcsinálni) tippek lelket öntenek belém. Igaz, hogy mindössze 10 percre, de az a tíz perc erőt ad a mosogatáshoz és a szennyes összekészítéséhez. Nem fogom megcsinálni amit ír, de kedvet kapok tőle.
És ezért olvasom és látogatom az oldalát újra és újra, elnyomva a hányingert és minden bennem felgyülemlő ellenszenvet, mert vágyom valahol arra, hogy nekem is így nézzen ki az otthonom, hogy én is ilyen lehessek, ami persze képtelenség...
De a semminél talán mégiscsak több.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.