talán senkinek sem árulok el nagy titkot, ha frappáns summázatként annyit mondok, szar. ha kevésbé szeretnék frappáns lenni, annyit mondanék, elég szar, de van rosszabb is.
maga az eljárás tényleg nem vészes, aki gyakran hánytatja magát vagy szeret hányni, azoknak bátran merem ajánlani.

az ember szájába egy kis formatervezett hengert tesznek, erre kell ráharapni, és a hengeren át dugják le az ember torkán a csövet. itt jegyezném meg, hogy ez a henger, amilyen egyszerű, annyira nagyszerű - teljesen lehetetlenné tesz bármiféle ellenállást (úgymint "megharaplak, te szemét", "csöveket dugdosol a torkomba? leharapom!", stb.), ráadásul némi pszichés támogatást is nyújt, mert az emberben azt az érzést kelti, ő mégis ellenáll (harap). hasznos.

majd megkérik az embert, nyeljen egy nagyot, ennél a pontnál fontos, hogy csak egy kis időre, de higgyük el, hogy mi ezt szeretnénk, hogy ez nekünk jó. ha sikerül, és a cső gond nélkül siklik tova a gyomrunk felé, az orvos megkönnyebbült arccal, dícsérő szavak közepette törölgeti homlokáról a verejtéket (higgyük el, neki is szar!). közben úgy érezzük magunkat, mint akit éppen tükröznek.
nem kell megijedni, az ember ilyenkor érzi, ahogy a cső halad az emésztőrendszerében, hirtelen világossá válnak a biosz könyv homályos ábrái, a kanyargó izékről, amik az ember belsejében vannak ("állítólag"), és tényleg. és csak akkor öklendezik az ember, amikor érzi, a cső nekiütközött a gyomorfalának. az valóban kellemetlen. kicsit olyan, mint az alien-ben, az emberből kinyúlik vmi, szegény szigurni vívör, szar lehetett neki is.
egy darabig néztem én is a monitort, amin persze csak rózsaszín nyálkatömeget láttam, pont olyan, mint a tévében, aztán annyira rosszul kezdtem lenni, nem a látványtól, hanem a hányinger, hogy inkább becsuktam a szemem és arra koncentráltam, ez nekem jó és mindjárt vége. ja, és miért jó az éhgyomor? amiért a beöntés: nem kell félni semmi katasztrófától. az ember a nyálát hányja.

hát, nagyjából ennyi. kifelé már nem olyan gáz, az ember örül, mert hirtelen elérhető távolságba kerül a vizsgálat vége, és már mindjárt kint van, mindjárt kint van, ezt mire 7x elmondja magában, már kint is van. de nem számoltam..

A bejegyzés trackback címe:

https://brillo.blog.hu/api/trackback/id/tr80148701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

natu (törölt) 2007.08.25. 17:12:57

Hiszed vagy sem, de szerintem ez az írás oldja a tükrözésre várók feszültségét. És legyen inkább gyomor-trükközés... csak hogy még jobban oldja.

woodo 2007.08.25. 18:26:59

Én még megemlítenén az eszméletlenül hangos böfögést is,ami "normális"állapotban megismételhetetlen! De az legalább jól esik!

MajaG 2007.08.25. 19:19:01

Meddig tart kb 1 ilyen? Mert a közeljövőben, én is rákényszerülök..

woodo 2007.08.25. 19:30:26

Ha jól emlékszem nem olyan vészesen hosszú idő,max. 5 perc !

szabó istván 2007.08.25. 21:53:47

NEM IS OLYAN SZAR ! Igen is is egy kis önfegyelemmel el lehet viselni!

Nem kell senkit ettől elriasztani! Még mindig jobb miont egy fewlesleges Mütét.!

Daniella 2007.08.25. 22:05:19

Max. 3 perc. Nem vészes!!! (bár jobbat is el tudok képzelni!)

nyekk 2007.08.25. 23:17:40

Pszichésen a legrosszabb! Az volt a legkevésbé szar tükrözésem, amikor adtak előtte vénába egy nyugtatót. akkor aztán tükrözhettek, ahogy akartak. fütyültem rá. Egyetlen hátránya, hogy ambulanter vizsgálat után benyugtatózva nehéz hazatérni, mert még órák múlva is úgy éreztem magam, mint aki keményen lerészegedett.

brillo · http://brillo.blog.hu 2007.08.25. 23:28:38

természetesen, minden nézőpont kérdése.
A vérvétel jobb, mint a gyomortükrözés. viszont szülni rosszabb. kb. annyira szar a tükrözés, mint a veszettség elleni oltás (combizomba, uhh). más kérdés?:-)
MajaG, ne aggódj, tényleg ki lehet bírni, és tényleg nem tart soká;
[szabó istván] a felesleges műtétnél tuti jobb, de az se gyenge, amikor kiderül, feleslegesen tükröztek.. hehe

dc 2007.08.26. 09:50:19

Azt kihagytad, hogy a muanyag raharapos cumi elott nyomnak egy adag erzestelenito sprayt a torkodba (lidokain). Legalabbis nekem tettek mindenfele kulon keres nelkul, de kellett is.

mikka 2007.08.26. 11:10:20

az igazsag az hogy nagyon eros garat reflexe miatt nekem nem ment normalisan a dolog,de az orvos is bunko volt am.
aztan ugyanabban a korhazban csak egy emelettel foljebb rajottem hogy ket vilag letezik az egszsegugyben.
a bunko orvos,ontelt es lenezo,turelmetlen faszfej, es a turelmes , segitokesz, felkeszult orvos.
kaptam egy seduxen-t a karomba,azt a harapos izet a szamba, szepen beszelt hozzam, es 5 percen belu kesz is voltunk. kicsit ejtoztem meg a seduxen miatt de aztan semmi.
es meg azt is mondta hogy nem gyomor rak:)
az orvoson all vagy bukik a dolog.
nekem ez a velemenyem.

diab 2007.08.26. 11:12:30

az igazi poen, amikor nem hiszed el, hogy zsibbadt torokra nem kene inni, es szepen a legcsovedbe toltod a szodat 10 perccel kesobb :) van am nagy meglepetes.
az a "gyomornak nyomjak a veget es faj" erzes a vastagbeltukrozesnel minden kanyarban van (es van par..), csak sokkal erosebben. azt nem hiszem, hogy valaki kibirja drog nelkul, megprobaltam, nem sikerult :)

ensoleille 2008.03.31. 12:32:56

Én ma voltam tükrözésen, valóban így zajlott minden, és ahogy dc is írta, nekem is fújtak lidocaint a torkomba. Most telik le a 2 óra, hogy ehessek, eddig nem kockáztattam meg, mert mi van, ha megfulladok... Amúgy nekem a doki is, meg az asszisztens is nagyon kedves és figyelmes volt-állítom, ez is sokat segített, hogy túléljem! Ráadásul nekem most torokgyulladásom is van... Még mindig úgy érzem, mintha lent lenne a cső, de majdcsak elmúlik!
Nekem az utolsó pillanatig nem volt biztos, hogy tükrözni fognak, úgyhogy nem volt alkalmam stresszelni magam miatta. És ez a szerencse! Így utólag elolvasva és végiggondolva a menetét, nem olyan vészes, de remélem, ez az 1 adag volt előírva az életemben! Tényleg nem fájt, de rohadt kellemetlen volt, mert öklendeztem, meg taknyom-nyálam egybefolyt...
A vizsgálat közben (hogy eltereljem a gondolataimat) azon gondolkoztam, hogy vajon mi késztette a dokit arra, hogy ezt a gusztustalan szakterületet válassza magának... Nem jöttem rá!
Aki még előtte van, ne gondoljon rá, milyen lesz. Ha meg már ott vagy, próbálj másra figyelni, és nemsokára kész is van!

Németh Viktoria 2008.07.04. 21:17:02

Aztaaaaa kurva!én nagyon be vagyok fosvaaaa!
legföképpen attol,hogy mi van akkor ha közben pánikrohamot kapok...és elkezdek fuldokolni.....akkor talán kirántják a csövet vagy mi??????????????áááááááááááhhhhh
nem tudom mit tegyek? vegyek be négy nyugtatot?attol tán könnyebb lesz?segitsetek!

brillo · http://brillo.blog.hu 2008.07.05. 01:46:21

nyugii! tényleg ki lehet bírni. próbálj meg koncentrálni, és valamin (valami máson!) gondolkodni - vagy kérd meg az orvost, hogy beszéljen hozzád!
sztem ha kérsz nyugtatót amúgy, akkor adnak.
igazából az egész baromira kellemetlen, de kibírható. tényleg:)
a csövet pedig villámgyorsan ki tudja húzni az orvos, szóval emiatt ne aggódj.
tessék relaxálni!! ha megadod magad, és csinálod, amit mondanak, sokkal könnyebb. szóval ne legyen benned ellenállás.

menni fog, nyugi:)
sok sikert!! és ügyi légy!:) (utána pedig nézz be hozzám, hogy üdvözölhesselek a "túl-vagyunk-rajta" klubban:))

qwertzu 2008.07.15. 00:58:53

Jahj... Nagyon félek, ma derült ki, hogy 10 nap múlva lehet, hogy kellesz egy ilyen vizsgálat. Nagyon nagyon félek. A gondolat, hogy az a cső már a hasamban van... Ez nagyon nem jó. Az írás egy kicsit enyhített a félelmemen, de még így is nagyon félek. Talán majd írok, ha túl leszek rajta, ha egyáltalán szükség lesz a vizsgálatra.

andi 2008.07.16. 00:58:54

sziasztok!!! Én ma reggel 9-re megyek gyomor tükrözésre igazából nem nagyon nyugtattak meg a hozzászólások még aludni sem tudok !!!! a fájdalom küszöböm a béka segge alatt van igy szerintetek mire számíthatok????? ráadásul a pánik nálam is tuti jelentkezni fog!! Miskolcról van valakinek tapasztalata? nagyon szemét az orvos?? remélem válaszol valaki az indulásom elött mert ténleg nagyon be vagyok tojva!!! ha végeztem és még élek akkor leírom milyen volt!!!! üdv.!!!

qwertzu 2008.07.16. 02:17:39

Sok sikert hozzá, reméljük hamar túl leszel rajta... :) Kitartás! Majd írd meg, milyen volt.. Én is félek egy kicsit, mert mint már írtam ,lehet nekem is kellesz egy ilyen vizsgálat... De az egészség mindent megér...

andi 2008.07.24. 13:37:50

helló mindenkinek!! 1 hét késéssel ugyan de sikerült eljutnom a vizsgálatra, hát tényleg SZAR!! ki lehet birni de szar!! el is mesélem! reggel 9 órára voltam előjegyezve, 8:45 rörül már a váróban voltam ahol egész jól elbeszélgettem a szinténzenész emberekkel. néha olyan hangok szivárogtak ki a vizsgálóból mintha éppen most vágták volna el egy ember torkát és a saját vérébe fuldoklana!! "itt volt az a pont hogy lelécelek de a nő aki éppen bent volt mosolyogva jött ki és azt mondta egész türhető ,ezért maradtam" kb. negyed 12-re sorra is kerültem. befujtak a torkomba lidokaint amit le kellet nyelni, pár perc mulva jött az orvos rá kellett harapni egy müanyag bigyora amin keresztül bevezették a müszert amit egy nyeléssel segíteni kellett. ez szerencsére könnyen ment.ez után már végül is nem volt olyan borzaszto,nem fájt csak a torkomba kellemetlen volt egy kicsit, levegőt is kaptam rendesen.a levegő befujást nem éreztem. sajnos az én vizsgálatom elhúzodott egy kicsit mert közben mintát is kellett venni ami szintén nem volt fájdalmas. eredményért 10 nap mulva kell mennem. összegezve a dolgot: kibírható és annyira nem rossz mint amire számítottam és amennyire féltem!!!! az orvos is normális volt!! szóval ne féljetek egyáltalán nem vészes!!!

Vági Szabolcs · http://Vagisz77 2008.07.24. 21:35:18

Köszönöm Andi. Azt hiszem, kellett ez a bátorító írás így a végére. :D

A holnapi ldozat

Anita 2008.07.28. 21:54:21

Én holnap megyek 10.30-ra van időpontom. Bármenniyre is bátorító, amit írtok, akkor is nagyon-nagyon félek. Már a sírás kerülget. remélem, tényleg csak max. 5 perc lesz...

Dius 2008.08.03. 18:41:15

TE! JÓ! ÉG!
Én annyira félek h elmondani nem lehet :|
17 évesen ez a legjobb szórakozás amire vágyhatok. :D Asszem bódításban fogom kérni mert nem éppen az a típus vok aki végignézi ezt az undormányt meg így legalább 1-2 óra emlékezetkiesésem lesz...Nem tudja vki h pénzbe kerül e a szuri? Ha igen akkor mennyi? Köszi

andi 2008.08.06. 02:15:45

szia Dius!! én azt hiszem nem kerül pénzbe de csak akkor csinálják meg ha kocsival és kisérővel érkezel!!!!ja és utánna 24 órás felügyelet szügséges!!nekem legalábbis ezt mondták amikor rákérdeztem!! remélem segíthettem.

andi 2008.08.06. 02:18:01

Elfelejtettem írni hogy ne félj én már túlestem a dolgon és hidd el nem vészes!!!!!!!!!!!!!

Gyuszi 2008.09.01. 17:31:56

Sziasztok!
Én is holnap megyek gyomortükrözésre de félek azért tőle!
Nekem még nem volt hála,de remélem nem is lesz több és ezt az egyet is túlélem majd valahogy!
Nagyon szeretnék már túllesni rajta!
remélem túlélem valahogy majd!

Marcsi 2008.09.24. 15:40:26

Sziasztok,
Engem október 13-ára jegyeztek elő gyomortüközésre. Ki sem lehet fejezni, mennyire félek.. Csak a rosszat hallottam eddig erről a vizsgálatról (bepisilős, könny-nyál-takony összefolyós vizsgálat), bár a fenti sorok nagymértékben megnyugtattak...(?).
Köszönet nektek a tapasztalatokért, majd én is jelentkezem, ha túléletm a vizsgálatot. Amúgy ez Székesefehérváron lesz... Valakinek vannak innen tapasztalatai ellátás terén? köszi, üdv. mindenkinek, Marcsi

Lidus 2008.10.16. 11:53:35

OOpsz! Most olvastam végig a hozzászólásokat "élményeket". Bevallom őszintén nagyon félek, nekem 29-én lesz a "nagy nap". Az az egy nyugtat, hogy ennyien túl estek már rajta, s túl lehet élni. Mindenesetre nagyon rá vagyok stresszelve....

dzsoni 2008.11.13. 13:57:11

Sziasztok,

27 vagyok, nekem eddig 3 ilyen vizsgálatom volt, mindhárom 10 éve. Helicobacter pylori fertőzés miatti fekély indokolta. Nemrég átigazoltam egy másik házidokihoz, aki eléggé alapos természet. Szóval ő szólt, hogy akinek fekélye volt, 10 évente esedékes egy gyomortükrözés-kontrollvizsgálat. Na mondom azt már ne, azért ez nem egy "nagyááát mondjon" vizsgálat, hogy csak úgy ukmukfuk..szóval nem törődtem vele. Aztán eltelt 2 hónap, és most visszatért a 10 évvel ezelőtti fájdalom. Azt hiszem megnyertem a 4. "dugást", ha találnak valamit akkor 1-2 hónap és jön az 5. is (egy kis kontroll). Amint a statisztikákat olvastam, a fekély már csak ilyen kiújulós dolog.

Szép napot! :P

Specialista · http://www.facebook.com/aspecialistaofficial 2008.12.15. 12:51:52

Sziasztok !

Köszönöm az eddigieket. Ma este vagy holnap de jövök én is és majd a mai délutánomról beszámolok. :)

lauli 2009.01.09. 09:57:40

Sziasztok!

Lelkileg sokat segítettek nekem a tapasztalataitok. Köszönöm, hogy leírtátok! Én tegnap estem túl a dolgon és tényleg gyors, fájdalommentes.
Ha előbb rászánom magam, akkor nem ment volna rá a karácsonyom a gyomorfájásra.
Előtte a várakozás rossz. De amikor már bent voltam, nem kellett aktívan együttműködni (féltem, hogy nem tudom lenyeln ia csövet), csak hagyni, hogy "megerőszakoljanak". A hánykolódás is kibírható. Mintavétellel együtt sem tartott tovább három percnél.
A doki és a segítői nagyon profik voltak. Le a kalappal előttük! Ja és mégcsak nem is érzéstelenítettek!
Ha vissza kell mennem, hogy megnézzék, hogy elmúlt-e a gyulladás, nem fogom elbliccelni.

szilagyizoe · http:/artofkonigsberg.wordpress.com 2009.02.14. 20:41:51

Én még fogmosáskor is öklendezem ,mi van ha végigöklendezem az egészet!?

octopus vulgaris 2009.03.04. 15:20:39

Tisztelt Csőnyelő Társaim!

Nem kell idegeskedni! Kicsit kellemetlen, de fájdalommentes. Én is kipróbáltam már négyszer, mégis élek. Egy jótanács: Várakozva a beavatkozásra, nem kell a betegtársak rémtörténeteit, hisztijeit hallgatni. Ilyenkor mindenki erős tulzásba esik, hogy előzőleg miket élt át.

A másik - a vastagbél - vizsgálat egy kicsit kellemetlenebb. Jobban feszélyezteti a beteget, de ez is csupán a kellemetlenséget, s nem a fájdalmat fokozza. Kellemetlen, mivel feltöltenek levegővel, - bár az orvos és az asszisztencia bátorít, hogy engedd ki - Te meg fonod az inad, s közben úgy érzed magad, hogy azonnal "sáros lesz a pálya".
Szerencsére nincs mitől.

Lagutóbb endoszkópiára és klonoszkópiára is nyertem beutalót. A kérésem csupán az volt, hogy a gyomorral kezdje, csak utána jöhet a vastagbél. (Fordítva nagyon ciki.)

Természetesen ez az utóbbi bekezdés, nem komoly. A két beavatkozást nem ugyanazon műszerrel és nem ugyanazon vizsgálóban végzik. :-)

Jó tanács: Nem érdemes idegeskedni! Bízzuk magunk a szakemberre!

Ani 29 2009.03.25. 20:20:29

Sziasztok!!! Már én is tul vagyok rajta tényleg nem szörnyű csak borzasztó érzés, de kibirtam!!!! Ja és kösz hogy irtatok mert tényleg sokat segit ha elöte elolvasod a tapasztalotokat mert legalább tudod hogy mi is fog veled történi !!! Nekem bevált és használt!!!! Üdv!!!

Boszesz 2009.08.28. 12:25:26

Sziasztok!!

Engem ma tükröztek, nem szóltak róla, véletlenül keveredtem a gastroenterológiára. Eredetileg a tüdőgondozóba volt időpontom előjegyezve. Aztán lisztérzékenység gyanújával átküldtek ide. 3 perc beszélgetés után az orvossal, megkérdezte, megengedem-e, hogy tükrözzön, beleegyeztem, nyilatkozatot írtam, és még lidokaint se kaptam. Megkérdezték, ettem-e, hát nem sajnos, úgyhogy mondták, akkor semmi akadálya, csinálhatjuk. Furcsa, de a gyomrom hónapok óta először nem fáj és egészen megnyugodott, mióta kihúzták azt a csövet. Nagyon féltem tőle, de gyorsan kész van, viszont kétségtelenül nincs értelme, hogy szépítsek rajta vagy bárki más, ritka kellemetlen érzés. Hányingerem nem volt, de végigöklendeztem azt a pár percet....

kristingail 2009.10.27. 20:01:34

Nekem ma csinálták. Nem fájt, valóban nagyon kellemetlen. Diósgyőri kórház.. elég elmaradott, de a főorvos jól csinálta és az asszisztense tök jó fej volt. Segített az elején a lidocain, és csak 3szor öklendeztem, az eleje volt a legrosszabb. Nyelőcsőfekély, és 10 nap míg a biopsziának eredménye lesz.

joecantor 2009.11.25. 01:11:02

mifele formaju es anyagu izevel muvelik ezt a kinzast?
mekkora a cso atmeroje? valami merev bunko muanyag amivel a beontest is muvelik vagy legalabb kelloen flexibilis?

elofordulhat hogy megsertik a gyomorfalat/ a nyelocsovet?
ha igen akkor mi van?

hogyan lehet szajon at lelegezni az egesz alatt (en az orromon at nem tudok szoval ezert lenne fontos tunom)

mi a garancia arra hogy amit beled dugnak meg amit a szadba tesznek az steril? ereztetek rajta valami szagot ami arra utal hogy elozoleg fertotlenitve volt? vagy hokezelest kap?

nagyon remelem ezt nekem nem kell kiallnom de mivel az utobbi egy hetben allandoan bofogok lehet hogy sor fog kerulni ra es az egesz ugy tunik hogy ettol lesz az ember beteg ha addig meg nem volt :-(

brillo · http://brillo.blog.hu 2009.11.25. 21:04:53

@joecantor: ez egy hosszú cső, rugalmas, kb. ujjnyi vastag. (pontosabb paraméterekre nem emlékszem, ha valaki igen, helyesbítsen!) nem attól rossz, hogy a cső merev vagy ilyesmi, hanem hogy érzed, ahogy lefelé halad.

nem sértik meg a gyomorfalat, könnyen siklik tova az eszköz a doktor bácsi szakértő kezei közt.
a légzésdologról nem tudok nyilatkozni, nem emlékszem, én hogyan vettem a levegőt. ezt az orvosodtól kérdezd meg előtte!

mi a garancia arra, hogy steril...? lássuk csak... mi a garancia arra, hogy a tükör, amivel a fogorvos a szádba néz, steril? vagy mi a garancia arra, hogy az alma, amit a piacon veszel nem vegyszeres? vagy a póló, amit viselsz, tényleg 100% pamut?
kedves joecantor, egyszerűen - hiszünk az orvosnak és bízunk abban, hogy egy kórházban sterilek az eszközök. nyilván nem az előzőleg végbéltükrözésen átesett páciens levetett eszközét kapod... legalábbis reménykedjünk!:)

joecantor 2009.11.29. 21:44:07

@brillo koszi a valaszt

hat mondjuk a ful-orr-gegesznel tudtam hogy a lapat amit a szamba tett steril volt mert ott az orrom elott hokezelte mielott bedugta a szamba

ezek szerint gyomortukrozesnel semmi ilyen latvanyos sterilizalas nem torenik azzal a csovel mielott ledugjak

a szaga alapjan se tudtad megallapitani hogy
elozoleg valami fertotlenito szerben volt?

volt egyeltalan valamilyen szaga?

brillo · http://brillo.blog.hu 2009.12.02. 07:14:53

@joecantor: hidd el, baromira nem azon agyaltam, vajon hogyan-s-miként fertőtlenítették azt a csövet:) egyébként mire bementem a vizsgálóba, már minden elő volt készítve, az asszisztens ott sürgölődött...

szerintem ne parázz ezen, biztos, hogy tisztességgel fertőtlenítik az összes eszközt. valószínűleg szigorú protokoll szerint kell eljárniuk, ahogy egy műtőben is, vagy bármilyen más orvosi vizsgálat esetén.
szagra nem emlékszem, de még csak az hiányzott volna, akkor tuti, hogy szemenhányom az orvost.:)

polski 2009.12.10. 13:59:25

sziasztok!
most voltam gyomortükrözésen,először életemben!úgy mentem oda bármilyen lessz akkoris kibirom.!nem izgultam eggyáltalán előtte!nemkaptam semilyen érzéstelenítöt ,de jobb így legalább utánna lehet inni, enni,vezetni.elkezdte ledugni a csövet,probáltam nyelni nem ment egyből közbe tolta a csövet (ez fájt) nehezen indult meg lefele de utánna már ment ,öklendeztem egy párszor nem direkt próbáltam a légzésre figyelni nem pedig a bennem "motoszkáló "csőre mert az ingerelt nagyon ,főleg mikor már a hasamban volt.Ezt az érzést nem lehet elképzelni csak átélni .nem a fájdalom nagy ,inkább rossz érzés akkor és ott,utólag nehéz pontosan elmondani .lélegeztem az orromon simán de a számon keresztül is tudtam, ezen meglepődtem.A torkom még fáj de ez normális.

Tejescsoki 2010.08.10. 11:36:19

Sziasztok!
Csak azért regeltem ide, hogy megoszthassam a tapasztalataimat Veletek, Kedevs Sorsrtársak, vagy leendő Sorstársak!
Én ezt az oldalt olvastam végig, mielőtt elmentem gyomortükrözésre, és kicsit megnyugtatott, mert jobban szeretem tudni, hogy mi vár rám...
Szóval annyit le kell szögeznem a tükrözésemmel kapcsolatban, hogy az egyik legjobb dokihoz mentem a kórházban.Az asszsztense úgy kezdte, hogy ne izguljak, ez nem fáj, csak nagyon-nagyon kelllemetlen.Nem kaptam semmilyen helyi érzéstelenítést, semmi féle bódítást,de így is teljesen fájdalommentes volt a beavatkozás. Kb 4 percig tartott, mert szövetmintát is vettek.
Uána kicsit fájt a torkom, de ez hamar elmúlt.Ehettem ihattam utána.
Szóval összegezve sok múlik a dokin, de senki se féljem ettől a vizsgálattól, még senki nem halt bele -tudtommal:D-.
Üdv:Tejescsoki

Beta68 2010.10.14. 19:52:17

Na, rám holnap kerül sor, gondoltam benézek ide.Jó, hogy végigolvastam Remélem utólag semmi érdekeset nem tudok majd hozzátenni...

Beta68 2010.10.15. 15:00:57

Ahogy egy 42 éves férfiemberhez illik, becsukott szemekkel, összeszorított kezekkel, de túl vagyok rajta, és semmit nem találtak!
Utólag azt mondom, ki lehet bírni, de az öklendezés annyira nem kellemes. Csak ha mondogatja a nővér, hogy "lazítson, lazítson, nem kell izgulni"... (Nem tudom, az ő törkán dugtak-e már le bármi ilyen hosszút.)
A sorstársaknak minden jót!

Pujc 2010.10.19. 18:26:21

Na most majd nekem is letolják a biciglikormányt
(:S meg tudom hogy még fel is pumpálnak ,
már csak a kiscsengő hiányzik pff....
nekem speciel a gyomorszáj rész fáj , lehet sérülés ,
nem hinném hogy idegeskedéstől lehetne ilyen jellegű panasz.
DE, mi van ha majd pont a tükrözéssel sértik fel a gyomrot
vagy bármit is bennt! Végigolvasva tudom nekem is taknyom
nyálam összefolyik majd, de még mindig jobb mint a tudatlanság állapota.

Pujc 2010.10.21. 13:18:21

Cső letolás pumpálás kellemetlen IGAZ.
Öklendezés IGAZ.
Több mint 5 perc NEM IGAZ.
Nekem mintavétellel sem volt 2 percnél több!!!
Mintavétel helyét kicsit érezni lehet IGAZ.
Fáj a torok utána IGAZ.
Taknya nyála összefolyik az embernek NEM IGAZ.
Végtére is jól tudtam sérülésem volt az oka. Gyógyszer és nuku műtét. Ez jó hír!

ernstmuzeum 2010.11.09. 08:30:52

Én csütörtök reggel megyek tükrözésre, iszonyúan félek de próbálom magam agyban erősíteni, hogy csak túl leszek rajta és más is kibírta. erőt próbálok belőletek meríteni dehát nagyon oda vagyok.Mennyi idő után tudok enni, utána mennyi idő alatt utazóképes az ember? Vonattal megyek haza egyedül.

vincedenes 2011.01.21. 13:57:24

Sziasztok! én ma estem át ezen a szép élményen és tegnap mikor olvasgattam a bejegyzéseket eldöntöttem , h én is írni fogok biztatásképpen!!!
ami a lényeg.én a 15.kerületben voltam, az asszistens lány nagyon nagyon kedves volt, ritka az ilyen, mindenre válaszolt!
szerintem ne kérjetek érzéstelenítőt, ő is azt mondta h végülis tök mindegy és legalább tudsz nyelni és nem zsibbadsz több órán át. ki lehet bírni bár kúrva szar volt. nagyon kellett h végigolvassalak benneteket tegnap, ettől erőre kaptam!!!a vizsgálat tényleg nem hosszú bár annak tünik. be kell venni egy műanyag valamit a fogam közé szorítani és elkezdik dugni a csövet. én közben öklendeztem, büfögtem, nem kellemes érzés. ha bent van már jobb akkor koncentráljatok másra!! nekem volt két szövetminta vételem is, emiatt huzogatták a csövet ide oda én közben öklendeztem néha , mondták h lazítsak...amikor kint volt a cső nagy megkönnyebbülés. nekem semmi nem fájt bent csak ez az öklendezés volt szar de csak annyira mint amikor hánynod kell de nem tudsz. nőknek írom, h a szülés ettől sokkal de sokkal szarabb!!!bár ott a végén van jutalom! itt legalább annyi, h nincsen fekélyem és daganatom, azt hiszem ez sem rossz!! a szövettan 2 hét múlva lesz meg, ha lesz baktérium szednem kell antibigyót.
kérdezzetek nyugodtan!!! és NYUGI, mi 3 perc egy életben???gondoljatok a nyárra és terelni a figyelmet!

doodee 2011.02.07. 18:31:57

Üdv Mindenkinek!

Én is ma estem át életemben először gastroscopián. Azt kell mondjam, hogy számomra ez a vizsgálat több mint 10 éve tabu volt, ugyanis már akkor javasolták némi emésztőszervi panaszok kivizsgálásához ezt a vizsgálatot. Nem mertem bevállalni. Már a puszta gondolatától kirázott a hideg.

Mostanában gégészeti problémák vetették fel reflux gyanúját, így szépen, de biztosan gasztroenterológushoz kerültem, amely már egyenes út volt a tükrözéshez. Több mint 10 évvel idősebben és érettebben már valamiért bevállalósabb vagyok, így a felkínált "lehetőségre" már nem mondtam nemet. 5 perc az életből? Ugyan már! Mi az!

Így is lett. Megtörtént. Csak azt nem értem miért féltem ettől eddig ennyire? Mindenesetre ma 5 perc alatt sikerült végleg megszabadulnom egy (alaptalan) félelemtől. Aki előtte van egy ilyen vizsgálatnak csak azt tudom mondani, hogy ne parázzon. Simán bevállalható. Fájdalommal egyáltalán nem jár. Némi kellemetlenséggel valóban jár, de ezt egy felnőtt embernek tudnia kell kezelni. A vizsgálatnál szerintem a jelentkező problémák inkább pszichések, mint fizikai jellegűek. Egyszerűen az ember agya nem képes elviselni azt, hogy testében egy cső van, ráadásul tenni ellene nem tud. Mivel ez a művelet kb. 5 percig tart normál esetben, ezért ezt simán ki lehet bírni megrázkódtatás nélkül is. Javasolt mély levegővétel és kifújás. Ez valóban segít. Egyszer elkezdtem volna öklendezni, és egy nagy levegővétellel azonnal megszűnt a dolog. Ja igen, mivel náthás voltam és az orromon nem tudtam levegőt venni, ezért simán a számon vettem a levegőt. Tehát nem muszáj az orron át lélegezni.

Mintavétel nálam is történt, de abból sem lehetett érezni semmit sem. Azt sem nagyon vettem észre, amikor az eszközt kihúzták. A viszgálat eredménye a mintavételt leszámítva negatív. Refluxnak, fekélynek nyoma sincs.

maczati 2011.04.06. 22:09:56

Sziasztok!
Ma közölte az orvosom,hogy gyomor és vastagbél tükrözés elött állok!Bevallom őszintén be vagyok én is sz..va.De ahogy olvasom soraitokat kicsit megnyugtatás számomra.Meg azzal nyugtatom magam,h ebböl talán kiderül,h mitöl érzem magam rosszul!
Köszi bizatatásaitokat!!!

csiribivirag 2012.09.05. 07:34:02

Sziasztok!

Jó régen történt az utolsó bejegyzés megírása, de én ma megyek tükrözésre, 9:30-ra.... gondoltam, kicsit böngészek. Örülök, hogy idetaláltam. :) Nagyon jót mulattam az íráson, így már nem félek annyira....
Bár tudom, hogy Isten ott lesz velem, de nekem is ott kell lennem és végigélnem...
Rémisztő az egész - leginkább attól félek, nehogy elájuljak közben... az a tehetetlenség nagyon rossz. Ott fekszem, teljesen magatehetetlenül, kilóg a cső a számból és zöld vagyok, mint egy marslakó.... csodaszép látvány. A kiszolgáltatottság zavar, az esendőség.... "ájulós vagyok". Nem bírom az orvosi dolgokat, a tudatot, hogy turkálnak az emberi testben, valahogy ez olyan iszonyat számomra.... és rémisztő. Ha mással teszik ezt, azt sem bírom, de ha velem, azt pláne nem. Meghallgatni sem tudom a történeteket, mert már attól elkezdek szédülni, ezt azonban végig tudtam olvasni, mert nagyon szórakoztató.
KÖSZÖNÖM, HOGY MEGÍRTAD és azt is, hogy így!
Most megnyugodtam, nagyon köszönöm!

csiribivirag 2012.09.05. 11:03:22

Most már én is túl vagyok rajta..... nem élveztem.
Sajna, vicces sem volt, pedig jó lett volna, ha közben eszembe jut, amiket írtál.... semmi nem jutott eszembe, nem tudtam másra koncentrálni, csak a vizsgálatra... nem voltak különösebben segítőkészek, akik csinálták, futószalagos volt az egész, jobb lett volna barátiasabb légkörben, de a lényeg, hogy vége van, és túl éltem - és NEM ÁJULTAM EL!!!

Pumbamama 2012.11.15. 10:47:20

Köszönöm a részletes (olykor vicces) kommenteket. Azért kerestem rá erre az oldalra, mert holnap reggel megyek gyomortükrözésre, és őszintén szólva semmit nem tudtam róla. Pl. ülve, vagy háton képzeltem el, erre kiderült, hogy oldalt fekve. Így egy kicsit nyugodtabb vagyok, hogy van valami rálátásom a vizsgálat menetére.
Rettenetesen izgulok, már ma éjjel is csak 3 órát aludtam. A ma esti alvás pedig teljesen felejtős, mert bármi izgalom van másnap (vizsga, utazás, stb.) én egész éjjel fenn vagyok.
A vizsgálat után én is jelentkezem majd, remélem nem "rémtörténettel"

Pumbamama 2012.11.22. 09:58:41

Túl vagyok rajta. Szerencsére nem tartott sokáig, mert nem volt mintavétel.
Hiába mentem 7:30-ra, már 4-en voltak előttem, és ráadásul kiderült, hogy 10-ig csak egy orvos van a két rendelőben(alsó- és felső tükrözés) Így hátul rohangált egyik vizsgálatról a másikra.
Mikor behívtak egy hihetetlenül kedves asszisztens fogadott. Hálás vagyok neki, mert a mosolygásával, és kedvességével sikerült kicsit megnyugtatnia.

Elsőre sikerült lenyelni a csövet. Ettől féltem a legjobban, mert nagyon ki van száradva a torkom hetek óta. Állítólag a reflux miatt, ami sajnos be is bizonyosodott a vizsgálat alatt.

A vizsgálat alatt csak egy dologra koncentráltam: hogy NE nyeljek. Sajnos nem tudtam megállni. Éreztem, hogy ez lesz a negatív tényező a vizsgálat alatt, mert fogorvosnál is nyelek, ha kell, ha nem. Vizsgálat előtt megkérdeztem, hogy mi lesz akkor, ha nyelek mégis. Nem nagy probléma, mondta
az asszisztens, csak utána fájni fog a torkom. Úgy is lett, de csak 1-2 napig fájt.
Kicsit öklendeztem, de visszagondolva egyáltalán nem volt olyan vészes, mint amire számítottam. Ami fura volt, hogy miután letolta a csövet hátrébb lépett és majd egy méterről tologatta a csövet jobbra-balra, előre-hátra.
Összegzésképpen annyit tudok mondani a jövendő "csőnyelőknek", hogy a vizsgálat bár kellemetlen, de teljes mértékben kibírható.
Taknyom,nyálam, könnyem nekem nem folyt.

KITARTÁS!

Giovanni 01 2013.11.28. 18:36:03

Végigolvastam az oldalt, ma megvolt a gyomortükrözés.
Leszögezem az elején, hogy nagyon tartottam tőle.
10 órára voltam előjegyezve, fél egy fele be is hívtak.
Az ápolónő elmondott mindent, majd jött a Főorvos úr, megemlítettem neki, hogy félek, bár elég jól körülszimatoltam a témát a neten, az elmúlt 3 napban, erre Ő viccesen mondta, ha akarom csinálhatom magamnak :)
Kaptam érzéstelenítőt a torkomra, csutorát a számba, aztán jött a cső.
Elkezdte tolni, majd mondta, hogy nyeljek, már ment is lefele, olyan másfél, két perc lehetett az egész, és már kint is volt a cső.
Összegzem, nem volt hányinger , öklendezés, amikor a torkon lemegy a cső az egy kicsit érezhető, olyan mint mikor egy nagyobb falatot nyelünk le, könnyem nyálam nem folyt, amíg bent volt a cső kétszer nyeltem, de semmi baj nem lett belőle, kihúzás sem kellemetlen, sőt megkönnyebbülést jelent, hogy vége.
Ha azt mondanák holnap ismét mennem kell, mosolyogva mennék .
Egyszóval sima úgy, senki se féljen, mert nincs oka.

adrina82 2014.01.09. 15:02:12

Sziasztok!
Én hétfőn estem túl a tükrözésen.Nekem kb 10-12 percig bent volt cső.Lehet,hogy akinek 2-3 percig tart az nem ennyire kellemetlen,bár a doki és az asszisztens nő is megdicsért,állítólag 100-ból egy aki hiszti nélkül végig tűri ezt a majd negyed óra vizsgálatot! :))Előtte éjjel nem aludtam semmit annyira féltem! Pécsett a megyei kórházban csinálta az orvosom.8-ra volt megbeszélve negyed kilencre ott volt befújták a torkom lidocainnal kaptam csutorát a számba és már ment is befelé a cső!Könnyen lenyeltem csak kicsit öklendeztem.Aztán csak arra koncentráltam, hogy lassan lélegezzek!Én végig nyeltem is és nem fáj a torkom tőle!Kb 8-10 mintát is vett az tartott olyan sokáig!!Felfújt levegővel ,de le is szívta!Összegezve elég kellemetlen,de kibírható és nekem kiderült,hogy tényleg szükséges volt,ha még egyszer mennem kell már nem fogok ennyire félni az tutti!Bátorság,lazaság,csak úgy lehet !! :)
süti beállítások módosítása