ma ügyintézős napom volt, reggel telefon, elrohanás, közben telefon, várakozás, telefon megint, haza, majd ki az egyetemre ügyetintézni, majd telefon, haza, és persze itthon a szokásosak..
a délelőtti akciózáskor, két telefon között, letelepedtem a ***kórház kerjébe (hát nem ideális?? csöndes és nyugodt, stb. stb.), kinéztem egy jópofa faragottkő padot, ahová pont annyira sütött a nap, hogy jó volt, pont annyira lengedezett a fejem fölött a fűz, hogy jó volt, és pont olyan messze volt a büfé, hogy lötykölődés nélkül visszaevickéltem a kávémmal a padig, és még magányomban tudtam is telefonálni - egyszóval ideális kis hely volt. legalábbis, azt hittem.
majd felbukkant egy bácsi, nagyon sovány, lerobbant darab, habozott egy kissé, majd amikor látta, hogy nem, mégsem telefonálok, csak le-föl járok, odamerészkedett hozzám, a következőkkel:
-"egy kis pénzt szeretnék kérni. szeretnék enni egy rántotthúst, nem tudna adni valamennyit?"
most erre mit mondhattam!? a bácsi köpenyben, tényleg rossz bőrben, és ha rántotthúsra, ha nem, nem úgy nézett ki, mint aki ezzel a módszerrel keresi magát halálra. biztos, ami biztos, azért megkérdeztem tőle, ehet-e rántotthúst (mégiscsak egy kórház kertjében vagyunk!?), aztán adtam neki valamennyit, és ő megköszönve már boldogan masírozott is a büfé felé.
ilyen is csak velem történik. rántotthúsra!
nem sokkal ezután odajön egy másik bácsi, még lepukkantabb, mint az előző, hosszú, koszos-sárgás körmökkel, jópofa ábrázattal, odajön, és nyújtja felém a kezét:
- "jónapot kívánok, józsef attila vagyok."
itt kezdtem gyanút fogni. bár, ha itt sétál a kertben, súlyos dologról nem lehet szó, a zártosztály az azért mégis csak _zárt_, és persze mindig pont én... no, kicsit zavarban voltam; nem szép tőlem, de annál ésszerűbb - kezet nem fogtam vele, viszont szívesen adtam neki egy szál cigit, már épp ült volna le, fejtegetve valami tézist, amikor a telefont a fülemhez emeltem, és legnagyobb meglepetésemre a bácsi megértően "oh, látom, telefonálni tetszik, akkor én megyek is, nehogy behallatszódjék, amiket beszélek" felkiáltással visszaballagott oda, ahonnét jött.
nem lehet igaz. egy józsef attila.
már-már azt gondoltam, békében intézkedhetem tovább, ám ez azért túl szép lett volna, hát jön a harmadik figura (mint a népmesében!), ekkor már komolyan azt gondoltam, híre ment, hogy hátul a kertben egy jólelkű BALEK vár csakis arra, hogy lenyúlják, jön felém, nagy bizalommal, 40es fickó, nem túl "bright", aszondja, neki telefonálni kell, mert nagyon fontos, hogy bejöjjön ma hozzá az illető, a cigije is elfogyott, és tegnap szakított vele a barátnője, és csak egy telefon, hogy a készüléken visszahívják..
ekkor már az altruisták nyugalmával engedtem az események sodrásának, mondtam, a telefonomat azt nem adom, de ha mondja a számot, én felhívom, és mondom, hol hívják vissza.. ezen a csavaros megoldáson nagyot nézett a fickó, de nem volt nagyon ideje nézni, én már mentem is, a készülék felé be az épületbe, portástól elkérem a számát, a fickótól kérdezem, akkor mit hívjak, no, itt egy kicsit gondolkodnia kellett, negyedszerre már ment is, mind a 11 szám, persze jelenleg nem kapcsolható.. megállapodtunk, 20 perc múlva visszajövök, megpóbáljuk újra.
visszamentem a padhoz, ekkor volt időm 2 megerőltető telefont elintézni. látom, ismerős arc közeledik. egyes számú bácsi volt az, jött, boldogan, aszongya, "megettem a rántotthúst, nagyon finom volt!", mondom, egészségére, mire a bácsi, kérhetne-e még egy kis pénzt, holnapra, csak 200at, papírkétszázast, mondom - itt azért már egy kicsit tényleg sok volt - nincs több pénzem. hát, a bácsi csak nem akarta elhinni, hogy nem lapul ott a táskámban "csak egy papírkétszázas", de tényleg nem hagytam magam, mondtam nincs és pont, _viszont_látásra_, nem volt mit tenni, azért még motyogott egy halk köszönömöt, és sarkonfordult.
hát, nem folytatom, futottam még egy telefonos kört a kétségbeesett 40essel, jelenleg nem kapcsolható, szegény győzködött, hogy biztos rossz számra emlékszik, mondott egy másikat is, de amikor az meg téves volt, nekem kellett őt győzködnöm arról, hogy azt hívom, amit mond, és hogy azt a számot nem lehet most felhívni, és viszlát, én most elmentem, kérjen meg mást... és rohantam, nehogy utánam tudjon szólni...
...egy szempillantás alatt kint voltam a kórház területéről, legközelebb inkább itthonról telefonálok, kellett nekem rongybicikli...
a délelőtti akciózáskor, két telefon között, letelepedtem a ***kórház kerjébe (hát nem ideális?? csöndes és nyugodt, stb. stb.), kinéztem egy jópofa faragottkő padot, ahová pont annyira sütött a nap, hogy jó volt, pont annyira lengedezett a fejem fölött a fűz, hogy jó volt, és pont olyan messze volt a büfé, hogy lötykölődés nélkül visszaevickéltem a kávémmal a padig, és még magányomban tudtam is telefonálni - egyszóval ideális kis hely volt. legalábbis, azt hittem.
majd felbukkant egy bácsi, nagyon sovány, lerobbant darab, habozott egy kissé, majd amikor látta, hogy nem, mégsem telefonálok, csak le-föl járok, odamerészkedett hozzám, a következőkkel:
-"egy kis pénzt szeretnék kérni. szeretnék enni egy rántotthúst, nem tudna adni valamennyit?"
most erre mit mondhattam!? a bácsi köpenyben, tényleg rossz bőrben, és ha rántotthúsra, ha nem, nem úgy nézett ki, mint aki ezzel a módszerrel keresi magát halálra. biztos, ami biztos, azért megkérdeztem tőle, ehet-e rántotthúst (mégiscsak egy kórház kertjében vagyunk!?), aztán adtam neki valamennyit, és ő megköszönve már boldogan masírozott is a büfé felé.
ilyen is csak velem történik. rántotthúsra!
nem sokkal ezután odajön egy másik bácsi, még lepukkantabb, mint az előző, hosszú, koszos-sárgás körmökkel, jópofa ábrázattal, odajön, és nyújtja felém a kezét:
- "jónapot kívánok, józsef attila vagyok."
itt kezdtem gyanút fogni. bár, ha itt sétál a kertben, súlyos dologról nem lehet szó, a zártosztály az azért mégis csak _zárt_, és persze mindig pont én... no, kicsit zavarban voltam; nem szép tőlem, de annál ésszerűbb - kezet nem fogtam vele, viszont szívesen adtam neki egy szál cigit, már épp ült volna le, fejtegetve valami tézist, amikor a telefont a fülemhez emeltem, és legnagyobb meglepetésemre a bácsi megértően "oh, látom, telefonálni tetszik, akkor én megyek is, nehogy behallatszódjék, amiket beszélek" felkiáltással visszaballagott oda, ahonnét jött.
nem lehet igaz. egy józsef attila.
már-már azt gondoltam, békében intézkedhetem tovább, ám ez azért túl szép lett volna, hát jön a harmadik figura (mint a népmesében!), ekkor már komolyan azt gondoltam, híre ment, hogy hátul a kertben egy jólelkű BALEK vár csakis arra, hogy lenyúlják, jön felém, nagy bizalommal, 40es fickó, nem túl "bright", aszondja, neki telefonálni kell, mert nagyon fontos, hogy bejöjjön ma hozzá az illető, a cigije is elfogyott, és tegnap szakított vele a barátnője, és csak egy telefon, hogy a készüléken visszahívják..
ekkor már az altruisták nyugalmával engedtem az események sodrásának, mondtam, a telefonomat azt nem adom, de ha mondja a számot, én felhívom, és mondom, hol hívják vissza.. ezen a csavaros megoldáson nagyot nézett a fickó, de nem volt nagyon ideje nézni, én már mentem is, a készülék felé be az épületbe, portástól elkérem a számát, a fickótól kérdezem, akkor mit hívjak, no, itt egy kicsit gondolkodnia kellett, negyedszerre már ment is, mind a 11 szám, persze jelenleg nem kapcsolható.. megállapodtunk, 20 perc múlva visszajövök, megpóbáljuk újra.
visszamentem a padhoz, ekkor volt időm 2 megerőltető telefont elintézni. látom, ismerős arc közeledik. egyes számú bácsi volt az, jött, boldogan, aszongya, "megettem a rántotthúst, nagyon finom volt!", mondom, egészségére, mire a bácsi, kérhetne-e még egy kis pénzt, holnapra, csak 200at, papírkétszázast, mondom - itt azért már egy kicsit tényleg sok volt - nincs több pénzem. hát, a bácsi csak nem akarta elhinni, hogy nem lapul ott a táskámban "csak egy papírkétszázas", de tényleg nem hagytam magam, mondtam nincs és pont, _viszont_látásra_, nem volt mit tenni, azért még motyogott egy halk köszönömöt, és sarkonfordult.
hát, nem folytatom, futottam még egy telefonos kört a kétségbeesett 40essel, jelenleg nem kapcsolható, szegény győzködött, hogy biztos rossz számra emlékszik, mondott egy másikat is, de amikor az meg téves volt, nekem kellett őt győzködnöm arról, hogy azt hívom, amit mond, és hogy azt a számot nem lehet most felhívni, és viszlát, én most elmentem, kérjen meg mást... és rohantam, nehogy utánam tudjon szólni...
...egy szempillantás alatt kint voltam a kórház területéről, legközelebb inkább itthonról telefonálok, kellett nekem rongybicikli...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://brillo.blog.hu/api/trackback/id/tr97154478
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Nekik van véleményük: