ahogy a mamám hívja, ma először vettem a bátorságot hozzá, hogy megnézzem. hihetetlen. már-már nem is látom őket (hupsz, a plafon).viszont tény, hogy határozottabban jobban vagyok, már nem fáj, ha nevetek. és az sem, ha tüsszentek. micsoda megkönnyebbülés! és, amióta nem fáj…

jencim, miután tegnap beszéltünk, bementem megnézni, woody micsinál, és utána kész, semmi, nem emlékszem... rémlik, hogy kicsit kényelmetlen volt keresztben feküdni az ágyon, meg hogy fázom, úgyhogy vadásztam magamnak egy paplant, de úgy elaludtam, hogy mostanáig. uhh. de jól…