tegnap minden úgy indult, mint egy szokásos hétfő: szarul. időben keltem, felkészülten, mégis annyit tököltem (jó ég tudja, mivel??), hogy majdnem lekéstem a buszomat, egész reggel rohantam (ennek kifinomult változata, amikor csak a metró hátsó kocsijába tudok szállni, és minden megállóban egy kocsit előremegyek, hogy mire az örsre jutok, az első szerelvény első ajtajából tudjak startolni - legalább 4 perc időspórlás!), ráadásul egész hétvégén fájt epecucchülthely, és reggel is, 2x kellett átöltöznöm, mire olyan ruhadarabot találtam, ami nem nyomja/dörzsöli a heget, stb. stb. pedig úgy terveztem, kedden megyek belmondo-dokihoz, de tényleg fájt már az egész, és végül úgy döntöttem, elkérem magam melóhelyről (ahogy amúgy nagyon megértően mondták, persze, sőt, szerdán se menjek, ha szarul vagyok, mert "figyeljek a testem jelzéseire", ez fontos..), a lényeg, hogy másfél óra múlva már ott ültem a váróban, kb. 20an voltak előttem, de, gondoltam, ha beledöglök is, kivárom, mert _tényleg_ fáj. és ami fáj, az jó nem lehet.
ekkor kaptam mamámtól a következő sms-t: idézem: "?". hát, mit lehet erre válaszolni!? leírtam, mi a pálya, mire a gépezet mozgásba lendült, csörög a telefon, fater a vonalban, hogy ő engem akkor MOST AZONNAL bevisz a műtős dokimhoz (továbbiakban: "mulatság kart lenget"), mit volt mit tenni, gyorsan hazajöttem átöltözni meg puszikat osztani, aztán irány a kórház.
kb. 3 óra autózás, várakozás, miegymás után Mulatság-kart-lenget állig felfegyverkezve, felkészülve arra, hogy itt most vér fog folyni, megnézte a dolgot, és legnagyobb örömömre, miután kicsit bökdöste a heget meg "kompressziót" alkalmazott, úgy döntött, ő ehhez nem nyúl, hátha magától... a lényeg: tényleg a fonál a hibás, a szervezetem nem szereti, meg akar szabadulni, és nem kell aggódni, legfeljebb felvágja majd és kiszedi.. megnyugtató, ugye?
szóval várakozunk. és kaptam egy inci-finci tapaszt, és most következik a hónap jóhíre: zuhanyozhatok!!!:-)))) igeeeeen. máris érdemes volt belmondo-dokit le(vissza?)cserélni.

hála faternak, aki egész idő alatt azt ecsetelte, milyen szívesen enne most egy nagy tál túróscsuszát (végüli is van-e ennél jobb szórakozás egy kórház sebészeti osztályán ücsörögve!? miközben a folyosón véres zacskókkal és nagy tapaszokkal közlekednek az emberek? szerintem sincs.), sok túróval, tejföllel bőven és _nagyon sok_ szalonnával (világosra pirítva), olyan baromi éhes lettem d.u. 3-ra, hogy azonnal, amikor bevetettem magam a westend bűzbarlangjába, elvitelre kértem egy jó nagy adag t.cs.-t, "sok szalonnával" ("tejfölt kérsz rá?"- kérdezi a morcos csaj, mondom "igen, és sok szalonnát", mire ő: "igen, ezt már mondtad" - nade lehet-e elégszer mondani!?). fater a három bécsi szeletével (aszondom, kérek szépen három bécsiszeletet köret nélkül - rámnéz a fazon, végigmér és megkérdi: "itt fogyasztod vagy elviszed?". hm...) és woody a rántotthúsos rizibizijével (amiből gyermeknek is jutott) - végül mindenki boldog volt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.