most, hogy levették a blogomat az indexről (amitől teljesen meg voltam mellesleg hatódva, zavarba jöttem egészen, hogy ééén??, engem olvasnak!?), és ismét az ismeretlenek táborába kerültem, ami heti 4 látogatást jelent jobb esetben (jenci) (szemben az elmúlt egy nap 800/!/ feletti látogatásával, amit köszönök, tényleg, szivetmelengető), bártan beszámolhatok arról, milyen a '15 perc hírnév'.
talán már kiderült, nem vagyok egy gyakorlott 'blogoló'; igazából azt sem tudom, hogyan kell használni ezt az egészet, pl. csak nemrég jöttem rá (micsoda I.Q. bajnok!), hogyan kell ide képet beilleszteni, stb. (jencim, a tiszteletedre, az első kép a blogomban a halszemek lesznek!). az ember ír, nem is ír, inkább csak irogat, nem sokat tököl a dolgon, ingyen van az egész, és nincs túl nagy tétje; persze nyílván azért ír blogot az ember, mert titkon reméli, valaki majd rábukkan, aztán egyre többen, lehet akkor majd végre 'megvitatni', lesz aki végighalgassa az ember fárasztó nézeteit a világ különben érdektelen dolgairól, és talán lesz végre valaki, aki nem üveges szemmel, megszokásból hallgat és bólogat, hanem legalább egy fél pillanatra őszintén örül, odafigyel és reagál.
ezért írok én is blogot.
és furcsa, mert tényleg nem csak takarítok egész héten, és alszom, ahogy erről általában beszámolok (és tényleg unalmas!) (bár itt jegyezném meg, hogy aludni jó, álmodni még jobb, és mint tudjuk, az álom -- munka!!!), hanem folyamatosan kavarognak a fejemben a gondolatfoszlányok, amiket egészen egyszerűen lusta vagyok ide bepötyörészni.
és dolgok _történnek_.

szóval először - mint mondtam, nem vagyok gyakorlott blogoló - azt gondoltam, nahát, mennyi komment jött a gyomortükrözéses élményemre, netán ennyien készülnek magukat megtükröztetni!? aztán hamar rájöttem, az index keze van a biliben, lám, ennyit ér, ha az emberek tudnak valamiről.
és elszégyelltem magam. ha már idetévedt ez a sok ember a blogomra, a tükrözésen kívül olvashatnának sok másról is (mióta érdekes a tükrözés? és ha arról írnék, milyen rosszul megtervezett próbafülkében melltartót próbálni? vagy hogy az emberek miért állnak meg a metrószerelvény ajtajában, amikor még egy tucat ember szeretne felszállni? vagy mit jelent a gyász? miért paranoidok az emberek, és mitől véd meg a paranoia? vagy hány kukoricaszem nem pattog ki a pattogatottkukoricából? vagy miért van 8 alufólia márka a piacon? vagy miért fontosak az álmaink? soroljam még!?); az emberben fel sem merül, hogy ez érdeklődésre tarthat számot (ahogy valószínüleg nem is tart).

szóval tényleg meghatódtam, és köszönöm, hogy végigolvastak.
a blog tovább él!:-)
üdv!
ps. nem akartam patetikus lenni, csak az igazat (és a valódi?)
pps. papám reklamált, eddig nem szóltam róla ehelyütt. ezúton üzenném neki: éljen a tapííírtej!:-) mamám pedig sérelmezte, hogy csúnyán beszélek, ezért bocsánat.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.