enyhe nyugdíjjas tempóra kapcsoltam a napokban, csak üldögélek komótosan, olvasgatok és nézek ki az arcomból, ez fáj a legkevésbé. néha már úgy érzem magam, mint egy fa. ha annyi ideig élnék, mint egy fa, akkor ez biztosan nem is zavarna.
szóval, igen. fogták, és egy pöttöm lyukon keresztül egészen egyszerűen ki rántották-szippantották az epehólyagom, kövestül, mindenestül. csak semmi cicó. és belegondolok, immár egy szervvel kevesebbel élek e világban, mint a többi ember; belsőséghátrány. vajon mi kerül majd a helyére? benövi majd valamely másik szervem az ott keletkezett űrt, mint gaz a kivágott fa helyét? (tényleg letapadtam ezen a fa-témán..)
hm.
így hirtelenjében nem is tudom, melyik szervemből kérnék oda még - egy kis plusz máj mondjuk biztos nem ártana, vagy egy nagyobb tüdő (a dohányosok álma!). esetleg odafejlődhetne egy új, eddig ismeretlen szerv? például egy agytörzs, hogy a testem működését fenntartó agysejtek ne a fejemben foglalják a helyet. vagy nőhetne oda egy fül, és akkor hallhatnám, hogy hogyan emészt a gyomrom?
(várom a javaslatokat!)

az egészben amúgy csak arra voltam kiváncsi, milyen az altatás. hogy álmodok-e, például (nem.), vagy ellen tudok-e állni az altatásnak, hogy márpedig én nem alszom (nem.). a nővérke (miközben az ember mesztelenül fekszik a műtőasztalon, vmi lepedővel letakarva, kissé alázó pozitúrában /széttett lábakkal, lerögzítve, széttárt karokkal, az egyiken időnként összeszorul a vérnyomásmérő, a másikba meg folyik az infúzió/), gondolom begyakorolt, mindenesetre igen (sikeres) hatásvadász mondattal közli, "szép álmokat...!", látom, ahogy benyomja az erembe a fecskendő tartalmát, érzem, amint zsibbad a karom, aztán a mellkasom, kicsit beszédülök, és csak egy pillanatra, csak egy piciny pillanatra lehúnyom a szemem... hát, ennyi volt. aludtam. (amiért nagyon hálás vagyok, az előkészületek után, akart a halál ébren lenni műtét közben!!)
és szerencse, hogy felébredtem. és éltem, ez nem volt vitás (fájt). poén.

még emésztenem kell az élményeket.
ja, a kövek (megvannak, ott tartom őket a pohárkában a könyvespolcon, ha jön valaki látogatóba, majd megkérdem, hozhatok egy kis teát, süteményt? olvastad ezt a szenzációs könyvet? várj, itt van valahol a polcon... ja, ezt kaptam a szülinapomra, nem cukikamukika ez a porfogó mütyűrtartógiccs? ja, fogd csak, ezek a köveim...), néhány nagy, zöld, bevallom, enyhén gusztustalan, de annál érdekesebb képződmény, szépen lecsiszoltak, és összességében kiégethető zöldes-sárgás gyúrma hatást keltenek, továbbá néhány apró (de veszélyes!) valami, büszkén mondhatom, ezeket zsenge éveim alatt termeltem, egyes egyedül, és még csak nem is pacaltpörköltön éltem.

azon töprengtem, ha nem számolok tényleges tragédiával (pl. rák), mi mindent operálhatnak még ki belőlem. például megvan még a vakbelem! sőt, a manduláim is! brrr. egy biztos: nem akarok (hivatalos minőségében) orvost látni egy darabig. nem is értem azokat a nőket, akik önként (!) és dalolva (értsd: ezért még fizetnek is!!!) mennek magukat megműttetni. ez fáááj!

najó. egyelőre ennyit erről. van még valami diéta dolog, amit tartanom kéne, de persze mindenki mást mond, hát majd csak rájövök, nekem mit nem lehet.. alig várom már, hogy bedobhassak egy extra bigmac menüt!!:-)

A bejegyzés trackback címe:

https://brillo.blog.hu/api/trackback/id/tr54146014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása